A becsei parlament egyre gyakrabban hoz döntéseket a határidők letelte után. Ez történt a november 4-én megtartott ülésen is, amikor a hatalom tanácsnokai Zoran Grbić eddigi megbízott igazgatót nevezték ki a Vodokanal Közvállalat igazgatójává. Október közepétől november 4-ig a Vodokanalnak elvileg nem volt vezetője, ugyanis a megbízott igazgató mandátuma még október 15-én letelt. A Vodokanal igazgatói tisztségére kiírt pályázatra a jelenlegi igazgatón kívül még két jelölt adta át kérelmét.
Slobodan Zlokolica, a Demokrata Párt frakcióvezetője kijelentette, hogy annak ellenére, hogy a közvállalatokról szóló törvény célja a departizáció és a professzionalizáció, ezek a szempontok ennél az igazgatóválasztásnál nem érvényesültek. „Még fél évvel ezelőtt nyíltan a tudtunkra adták, hogy a Vodokanal igazgatói posztja a koalíciós megállapodás értelmében a Liberális Demokrata Párttól a Szerb Haladó Párthoz kerül. A közvállalatok igazgatóit kinevező bizottság munkája is megkérdőjelezhető, hiszen egyrészt olyan triviális kérdéseket tettek fel a jelölteknek, amilyeneket egy szépségversenyen szokás, másrészt olyanokra vártak választ, amelyek megválaszolásában a fél évig megbízott igazgatóként dolgozó jelölt behozhatatlan előnnyel rendelkezett versenytársaival szemben. Ez az igazgatóválasztás nem a törvény szellemében, hanem pártérdek alapján történt“.
A becsei parlament ülésén menesztették a 2012. november 6-án megválasztott Községi Választási Bizottság tagjait, majd új összetételű bizottságot neveztek ki. Annak ellenére, hogy az előző választási bizottság elnöke Predrag Zavišić 2013 áprilisában lemondott posztjáról, helyettesének Branislav Hrnjaknak pedig idén márciusban telt le a mandátuma, s helyére Ivana Mandić Košarka lépett, az új összetételű bizottságot csak idén november 4-én nevezték ki. Ez azt jelenti, hogy a Községi Választási Bizottság 18 hónapig elnök nélkül tevékenykedett.
A Községi Választási Bizottság november 4-től a következő összetételben működik: Marko Božović (elnök), Ivana Mandić Košarka (alelnök), Srđan Gligorić, Dejan Ružičić, Pfau Kálmán, Trombitás László, Ivana Romić, Marijan Gujanica, Miloš Ivanišević, Olga Grujić, Radomir Nešić, Danijela Čimburović, Zoran Popov és Fehér Ferenc.
A képviselő-testület ülésén, annak ellenére, hogy a határidő letelt, a tanácsnokok nem tárgyaltak a községi büdzsé kilenc havi megvalósításáról szóló jelentésről.
A jelek szerint a becsei „kincstár“ átütemezéséről szóló határozat sem készült még el, pedig a községi vezetők korábban azt mondták, hogy a büdzsé módosítására valószínűleg októberben kerül majd sor.
A helyi parlament továbbá még mindig nem fogadta el a becsei közvállalatok tavalyi munkájáról szóló jelentéseket, pedig nemsokára már a jövő évi tervek is aktuálisak lesznek.
B.M.