Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

A képviselő-testületi ülésen – Szó nélkül fogadták el a büdzsé módosítását

A képviselő-testületi ülésen – Szó nélkül fogadták el a büdzsé  módosításáttrg_fontane

A képviselő-testület október 19-én megtartott ülésén a tanácsnokok többsége mindössze 29 perc alatt megszavazott 6 napirendi pontot, többek között a községi költségvetés harmadik módosításáról szóló határozatot, s a Toplana Közvállalat igazgatójának kinevezését.

Furcsamód az ellenzéki tanácsnokoknak (Samo lokalno tanácsnoki csoport, amely három képviselője a Dosta je bilo választási listájáról került a helyi parlamentbe) sem volt mondanivalójuk a költségvetés módosításáról, annak ellenére, hogy a közelmúltban minden pénzügyi dokumentumban egy sor hibát véltek felfedezni. Mint mondták, a legutóbbi ülésen hallgatásukkal kívántak tiltakozni.
A községi pénztárca a harmadik módosítást követően 51 millió dinárral „kövérebb“. A községi elnök szavai szerint mindenekelőtt a más forrásokból (tartományi, köztársasági) befektetésekre előlátott pénzek büdzsébe kalkulálása miatt, itt van többek között a Csillagtéren tervezett körforgalom kiépítésére jóváhagyott 25 millió dinár is, a községi kassza pedig 2,4 millió dinárt fog biztosítani a Dositej utcában az új vízvezeték kiépítésére.
A községi költségvetés harmadik módosításával a község tervezett jövedelme, bevétele, költségei és kiadásai 1 771 956 000 dinár összegben lettek meghatározva, ebből a költségvetés eszközei 1 143 405 000 dinárt tesznek ki, a költségvetés igénybevevőinek jövedelme más forrásokból
30 995 000 dinár, a más hatalmi szintek forrásaiból származó jövedelmek 283 439 000 dinárban lettek előlátva, s az úgynevezett átvitt eszközök összege 314 117 000 dinár.
A költségvetési deficit finanszírozásához szükséges 355 036 000 dinárt, a hitelek 24 000 000 dinár összegű tőketörlesztését és a hazai pénzügyi vagyon beszerzésére tervezett 81 000 00 dinárt 65 000 000 dinár bankhitelből, 314 117 000 dináros átvitt, el nem költött eszközökből biztosítják. A fiskális deficit 355 117 000 dinár, s az átvitt, el nem költött eszközök nem fedeznek 41 000 000 dinárt, vagyis a költségvetés tervezett jövedelmének 3,05 százalékát.
A képviselő-testületi ülésen arról is döntöttek, hogy a Toplana Közvállalat új igazgatója az eddigi igazgató, Dejan Vuković marad, ugyanis csak ő jelentkezett az igazgatói poszt betöltésére kiírt pályázatra.               

B.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *