Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

A Magyar Kultúra Napja – Rendhagyó CD-bemutató

A Magyar Kultúra Napja – Rendhagyó  CD-bemutatótrg_fontane

A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezés alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.

A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben január 21-én tartottak ünnepi műsort, melyen Tóth Péter Lóránt kunszentmiklósi tanár, versmondó tartott ünnepi beszédet.
A Petőfisek rendhagyó ünnepi műsort készítettek, ugyanis Szerda László megzenésített versei kerültek bemutatásra. A műsor egyben CD-bemutató is volt, hiszen nemrégiben látott napvilágot a műsort tartalmazó hanghordozó.
Szerda László fiatal kora óta foglalkozik zenéléssel, versek megzenésítésével és előadásával is. A becsei közönség ismeri munkásságát, hiszen az A Prima Vista együttes több művelődési műsor színfoltja volt és a szerzőt a Zentai Énekelt Versek Fesztiválján is többször díjazták. Ez az összeállítás a szabadság-szerelem téma köré fonódik. Vannak régi, már bemutatott produkciók, de olyanok is, amelyeket most hallhatunk először. A szerzőnek nagy álma volt egy olyan est, illetve CD elkészítése, amelyen a megzenésített versek mellett szavalatok is szerepelnek.
Az ünnepi rendezvényen fellépett a Csalóka és a Fokos zenekar, Kisimre Szerda Anna, Magyar Réka, Sörfőző Szügyi Judit, Szabó Annamária, Szerda Ákos és Szerda Árpád, míg Péter Lea szavalataival tette színessé az előadást.

B.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *