A pokol nem a Másik (IX.) – Kisebbségi választói névjegyzékek

A Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezmény aláírói – közöttük van Szerbia is – felvállalták, hogy megteremtik a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára azokat a feltételeket, amelyek a kulturális, a társadalmi és a gazdasági életben, valamint a közügyekben – különösképpen az őket érintőkben – való részvételhez szükségesek.

A nemzeti közösségek jogaival foglalkozik több szerbiai törvény is, azonban a jogszabályok nincsenek összehangolva egymással, ezért megesik, hogy két különböző törvény eltérően „oldja meg“ ugyanazt a problémát. Többek között ezért is nyilvánvaló, hogy ebben az országban nem átgondolt, hanem meglehetősen szkizofrén kisebbségi politikát folytatnak.
Sok más dolog sincs rendjén.

Nincs rendjén az, hogy a politika hatást gyakorol(hat) a tájékoztatásra. Idén augusztusban meghozták ugyanis a Nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvényt, amely szerint a nemzeti tanácsok is alapíthatnak médiumot, továbbá a köztársaság, a tartomány vagy valamely önkormányzat tulajdonában lévő médium alapítói joga teljesen vagy részlegesen átruházható a nemzeti tanácsra. A Hét Nap és a Magyar Szó alapítói jogát 2004 óta a Magyar Nemzeti Tanács gyakorolja.

Elfogadhatatlan az is, hogy 2002 óta nem választottak nemzeti tanácsokat. Nemzeti tanácsok ugyanis már hét éve léteznek, azonban többször is felmerült legitimitásuk kérdése, mert mandátumuk négy évre szólt. A nemzeti tanácsok megválasztásának módját ugyanis a 2009-ben meghozott, a Nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsairól szóló törvény szabályozza, s a választásokra majd csak a közeljövőben (ki tudja mikor) kerül sor. A törvény szerint a kisebbségek maguk döntik el, hogy nemzeti tanácsukat közvetlen vagy elektori módon választják-e meg. Közvetlen választást akkor bonyolítanak le, ha a választások kiírásának napjáig az adott nemzeti kisebbségnek legalább 50 százaléka feliratkozott a választói különnévjegyzékre (ún. kisebbségi választói névjegyzék). A nemzeti kisebbségek számát az utolsó népszámlálási adatokból eredeztetik úgy, hogy azt a számot 20 százalékkal csökkentik.

A magyar nemzetiségű polgárok feliratkozása a választói különnévjegyzékre novemberben kezdődött. A polgárok „felíratását“ a VMSZ szervezte meg, a VMDP és a VMDK nem vesz részt ebben a munkában, mert a pártok képviselői szerint a kisebbségi választói névjegyzék kialakításának módja nincs összhangban az alkotmánnyal, a választói névjegyzék elkészítése ugyanis csak az állam feladata lehet. (A törvény nem is látja elő, hogy a kisebbségi pártok végezzék el a polgárok „felíratását“ a választói névjegyzékre, a polgárok maguk döntik el, hogy feliratkoznak-e a különnévjegyzékre.)

A VMSZ aktivistái Becse község területén november közepén kezdték el a magyar választók felkeresését azzal a céllal, hogy töltsék ki a kérelmet a magyar nemzeti kisebbség választói különnévjegyzékébe történő felvételre. Ezzel kapcsolatban jogosak a következő kérdések: honnan tudják a párt aktivistái, hogy hol laknak a magyar nemzetiségű polgárok, s elfogadható-e, hogy egy ember nemzeti identitása, amely magánügy, közüggyé váljon?
Mindennek ellenére jól halad a munka, hiszen, jelentette ki Knézi Péter, a VMSZ községi szervezetének elnöke, a 120 aktivista egyheti munkájának eredménye 2350 kérelem a kisebbségi választói különnévjegyzékbe történő felvételre.

A párt becsei elnöke elmondta: a VMSZ célja, hogy „karácsonyig elérjük az ötven százalék plusz egy magyar választó bejegyzését a község területén. A népszámlálás szerint valamennyivel több mint 20 000 magát magyarnak valló polgár él a községben. A törvény úgy rendelkezik, hogy a népszámláláskor megállapított számot húsz százalékkal kell csökkenteni. Statisztikailag tehát 16 000 a választók létszáma. Ez azt jelenti, hogy több mint 8000, a biztonság kedvéért 9000 egyént kell találnunk, aki hajlandó feliratkozni a listára”.

Knézi hozzáfűzte: „A kilencven év alatt, a kisebbségi sorsunk alatt, igazából ez az első alkalom, hogy részben saját kezünkbe vegyük a sorsunkat, magunk alakítsuk ki a névjegyzéket, amely szerint majd megválasztjuk a Magyar Nemzeti Tanácsot. Az új törvény szerint konkrét rendelkezésekkel, felhatalmazásokkal bírnak a nemzeti tanácsok. Nem ideális a törvény, de rajtunk áll, hogy az adott lehetőségeket miként fogjuk kihasználni. A Magyar Nemzeti Tanács közvetlen megválasztása sokkal előnyösebb a választópolgárok számára, mint az elektori gyűlés útján történő választás. Aktivistáink, akik közvetlen kapcsolatban vannak a polgárokkal, aránylag jó fogadtatásban részesülnek. Idővel valószínűleg csökkeni fog a kezdeti lendület, nem tudunk majd hetente 2000 aláírást összegyűjteni, de teljesíteni fogjuk célunkat, hogy minél többen feliratkozzanak a választói jegyzékre.“

„Munkamegosztás“

Ha tudni szeretnénk, hogy a nemzeti kisebbségek képviselői számarányuknak megfelelően vesznek-e részt a közügyekben, elkerülhetetlen lenne nemzeti alapon történő „népszámlálást“ végezni a közintézményekben. Remélhetőleg sosem fog sor kerülni ilyetén népszámlálásra, azonban annyi „szabad szemmel“ is látható, hogy Becsén a politikai funkciók elosztása többé-kevésbé megfelel a lakosság nemzeti összetételének.

A legutóbbi választások óta Becse község elnöke Knézi Péter (VMSZ), a községi képviselő-testület alelnöke Nagy Ildikó (VMDP), a Községi Tanács tagjai pedig Ricz György (VMSZ), Acsai István (VMSZ), Varnyú Ilona (VMDP), Szabó Endre (Mint egy ház), Dragan Mesaroš (Demokrata Párt), Dušan Radivojević (Mozgalom Óbecséért), Marjan Radičević (G17 Plusz), Boja András (Mozgalom Óbecséért) és Sándor Pál (VSZL).

A közvállalatok igazgatói tisztségeit szintén pártkulcs alapján osztották szét. A Toplana igazgatója Zoran Stojšin, a Vodokanalé Gallusz Zsolt, a Stankomé Zvonimir Stankov, a Komunalac igazgatónője pedig Fehér Erzsébet.
A községi alapítású intézményeket a következő személyek vezetik: Kaszás Attila (Mladost Sportközpont), Velimir Cvejanov (Városi Színház), Kinka Erzsébet (Népkönyvtár), Branislava Mikić-Antonić (Városi Múzeum). A Gerontológiai Központ igazgatója Ricz György, az óvodáé pedig Ferenc Magdolna.

A gond az, hogy, bár a község területén a kisebbségi nyelv (a magyar) a szerb nyelvvel együtt hivatalos használatban van, a közszférában, a közintézményekben – a postán, a rendőrségen, más állami intézményekben, a bankokban – nem jut kifejezésre a kétnyelvűség, hiszen a tolóablakoknál dolgozók nagy része nem beszéli a környezet nyelvét, a magyar nyelvet.

Emellett az „utánpótlás“ is problémát fog okozni, hiszen az oktatási intézményekben a kisebbségi tanulók nem megfelelő szinten sajátítják el a szerb nyelvet, továbbá a szerb nemzetiségű diákok nemigen ismerik a környezet nyelvét.
Remény azonban van, mert az óvodában léteznek kétnyelvű csoportok, s az iskolákban is folyamatban van egy projektum, amelynek az a célja, hogy a diákok megismerjék és elfogadják egymás nyelvét és kultúráját.
Ezek a programok és kezdeményezések idővel hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az ilyen modellek a többség számára is elfogadhatóak legyenek.

A tájékoztatás fontossága

Az egyik legfontosabb kisebbségi jog az anyanyelven való tájékoztatás joga. Ezt a jogot a kisebbségi közösségeknek nemzetközi dokumentumok és egyezmények, továbbá Szerbia Köztársaság Alkotmánya és egyéb hazai előírások biztosítják.
A kisebbségi közösségek a tájékoztatásra való jogukat két módon valósíthatják meg: saját tájékoztatási eszközöket alapítanak, illetve a már meglévő tájékoztatási eszközök készítenek műsorokat kisebbségi nyelveken. Becsén négy média létezik, három közöl magyar nyelvű tartalmakat, egy nem.

A Nyílt Társadalomért  Alap 2007-ben végzett kutatása érdekes adatokkal szolgál a kisebbségi nyelveken történő tájékoztatásról.  A vizsgált időszakban több mint 160 olyan médiaterméket regisztráltak (kb. 100 médiaház termékei), amelyek kisebbségi nyelven is megjelentek: Vajdaságban 34 sajtótermék jelent meg, 74 rádióállomásnak, valamint 27 televíziónak voltak kisebbségi nyelvű műsorai. Szerbiában két évvel ezelőtt 34 kisebbségi nyelvű médiatermék létezett: 19 újság, 12 rádió és 3 televízió. A legtöbb kisebbségi médiatermék magyar nyelvű volt.
A kisebbségi tájékoztatási eszközök nagy részét az állam alapította, és közpénzekből finanszírozzák őket, ez pedig lehetővé teszi a szerkesztéspolitikára és a médiatartalmakra való politikai befolyást.

A Nyílt Társadalomért Alap kutatásából kiderült, hogy a kisebbségi értelmiség nagy arányban – 95 százalékban – követi a nemzetiségi nyelven megjelenő médiumokat, főleg az írott sajtót.
A kisebbségi értelmiség képviselői a kérdésre, hogy elégedettek-e a tájékoztatási eszközökkel, amelyek anyanyelvükön informálják őket, a következőképpen válaszoltak: 7,8 százalékuk elégedett, 60,8 százalékuk részben elégedett, 30,4 százalékuk pedig elégedetlen.  
A kisebbségi értelmiség képviselői szerint az anyanyelvükön megjelenő médiatermékek nem foglalkoznak az ún. érzékeny témákkal (51,5 százalék), a közzétett információk felszínesek és hiányosak (47,5 százalék), részrehajlóak (35,4 százalék), továbbá a megkérdezettek hiányolják az állásfoglalást is (32,7 százalék).

Az értelmiség képviselői szerint nem létezik független szerkesztéspolitika sem. Szerintük a szerkesztéspolitikát leginkább a politikai pártok (48,8 százalék), az alapítók (41,8 százalék), a kisebbségi szervezetek (például a nemzeti tanácsok… – 32,7 százalék), a szerkesztőség (professzionalizmus – 23,2 százalék), a helyi finanszírozók (13,5 százalék), a donátorok (9,8 százalék), a kisebbség művelődési szervezetei (9,4 százalék) és a civil szervezetek (5,7 százalék) befolyásolják.
A magyar, a horvát, a szlovák, a ruszin stb. értelmiség képviselői hasonlóképpen elégedetlenek/elégedettek a médiában tapasztalható helyzettel.

A kisebbségi értelmiség képviselői elmondták, hogy az anyanyel-vükön megjelenő sajtótermékektől és az újságíróktól nagyobb mértékű professzionalizmust (50,8 százalék) és tárgyilagos tájékoztatást (58,9 százalék), minőségesebb programot (40,4 százalék), valamint politikai befolyásoktól független szerkesztéspolitikát (11,4 százalék) várnak.

A megkérdezettek elmondták, hogy a kisebbségi nyelveken megjelenő médiatermékekben meg kellene változnia a szerkesztéspolitikának, minőségesebb programokra (52,2 százalék), tárgyilagosabb és időszerűbb információkra (40,1 százalék) lenne szükség, emellett az értelmiségiek követelik az információk sokszínűségét (37,4 százalék), az új tartalmakat (28,6 százalék), valamint a politikai befolyásoktól mentes médiatermékeket (20,5 százalék).

Politika

A vajdasági magyarok jelen voltak és jelen vannak a szerbiai politikai színtéren. A vajdasági magyar politikai pártok a kilencvenes évek elejétől kezdve autonómiakoncepciójuk megvalósítására törekednek.
A magyar nemzeti közösség politikai képviselői jelen vannak a köztársasági és tartományi parlamentben, emellett Észak-Bácskában több községben is hatalmon vannak.

A vajdasági magyarok egységes politikai pártja, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) a 90-es évek elején alakult meg. Ma a VMDK mellett még két mérvadó párt létezik a politikai színtéren, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP). Jelen pillanatban a legjelentősebb vajdasági magyar párt a VMSZ.

A három magyar párt három (részben különböző) autonómiakoncepcióval rendelkezett, majd a 2008. évi választásokra összefogtak, megalakították a Magyar Koalíciót, s elfogadták a közös autonómiakoncepciót. A koalíciós autonómiakoncepció legfontosabb pontjai a személyi, a területi (regionális önigazgatás), a politikai autonómia, a szavatolt parlamenti helyek, a helyi önkormányzatok megvalósítása stb.

Filipčev Dömötör Krisztina