Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

BETSEY MARISKA NAPLÓJA – Az is szenved, aki nem ojan

BETSEY MARISKA NAPLÓJA – Az is szenved, aki nem ojantrg_fontane

Na itt a vége, fuss el véle. Ennek is vége lett. Megin eggy évve öregebbek lettünk. Minek örül a nép asztat én nem tudom.

Ja, hogy majd jobb lessz. Mindig két év múva, ugye? Mitű lenne jobb? Nem lessz itten jobb, ameddig a nép nem lessz jobb. Me minden népnek olyan hatalma van, aszongyák, amijet megérdemel. Csakhát nem mindenki ugyanojan meg gondókozik ugyanúgy, oszt az is szenved, aki nem ojan. Me nincsen itten se meg odaát se, meg úgy általába nagyon sehogy se mán igazi kormányzás, csak kurmányzás meg propaganda. Mi a fő dolog? Minné több médiumokat kontrolálni. Me akkó meg lehet győzni a népet arrú hogy a celofánba csomagótt … az, nem is az, hanem torta. Marcipánna.
Na osztan ameddig ez így lessz, addig ne panaszkoggyunk, montam a szomszédasszonynak aki rendszeressen nézi a tuttatévéket meg az itteni tuttatévéket, oszt rosszú él, me szegény, me a fiának nincsen munkája, oszt emigránni fog (lessz belűle migráncs), a férje meg beteg oszt nincs pézük privát orvosra. Me hogy nekem jobb, kérdi. Nem jobb, de én nem is hiszek e mindent amit mondanak, vagyis inkább semmit se, oszt nem ér akkora csalódás. Oszt van errű egy vicc a neten:
Egy forró nyári napon két munkás az út szélén egy mély gödröt ás. Az egyik elégedetlenkedni kezd:
– Te, haver, szerinted miért van az, hogy míg mi itt a tűző napon hajtjuk magunkat, addig a főnök ott az árnyékban üldögélhet?
– Fogalmam sincs. – feleli a másik. – Megyek, megkérdezem tőle.
Odamegy és megkérdezi a főnöktől:
– Mondja, főnök, miért van az, hogy míg mi a hőségben dolgozunk, addig maga meg a hűvösben ülhet?
– Tudod, az az intelligencia miatt van.
– Az meg mi?
– Figyelj, elmagyarázom. Itt van ez a fa, ideteszem a kezem a törzsére. Próbálj ököllel ráütni a kezemre, amilyen erősen csak tudsz!
A munkás lendíti az öklét, a főnök elkapja a kezét, és a melós teljes erővel beleöklöz a fába.
– Na, látod? Ez az intelligencia.
A férfi visszaballag a gödörhöz. Kérdezi a társa:
– Na, mit mondott a főnök?
– Azt, hogy azért ásunk mi itt, mert minden az intelligencián múlik.
– Hát az meg mi?
– Figyelj, megmutatom. – Azzal arca elé tartja az egyik kezét. – Ideteszem a kezem, te meg próbálj jó erősen rácsapni az ásóddal!
Ja oszt a mútkó főzöm a kávét, nem asztat a kikeverősset, hanem rendesset, me gyüttek beteglátogatóba, mehogy megvót az operáció, oszt remélem sikerűtt is, szóva főzöm a kávét, közbe megy a cigizés meg a pálinkázás az asztalná, oszt arra leszek figyelmes, hogy a komsinica jó beszótt a komsijának. Me a komsinica nem bírja a füstöt, a komsija meg pöfékel mind a mozdony. Gyorsan ki is nyitottam az ajtót hogy begyűjjön a friss levegő, csakhogy a szomszéd kéményérű éppen felénk fút a szél. Nem vót az nagy szél, de… Na akkó meg az lett a baj. Osztakkó én montam, hogy aki cigizik az menjen ki az udvarba! Még majd összeveszünk a füst miatt. Na akkó mind kimentek a hidegbe, én nem, me azé mindennek van határa. Oszt hallom hogy mi má megin a téma? A komsija ekezdett arrú beszénni, hogy ő mi mindent tud jogilag és hogy mindent tenderre kő csinánni, meg hogy tender így meg tender úgy. Mehogy a komsija is ojan hogy nagyon bölccsé válik pár kupica után. Amikó begyüttek akkó monta neki az onokám, hogy uz dúzsno postoványe, a tender arrú szól, hogy az kapja meg a munkát meg a pézt akinek kő. Akinek szánva van. De azé a forma meglegyen. Mehogy az onokám azé programozik is, meg olvas az ekránrú továbbra is.
De má belegyütt az uram is, oszt szórja nekem a netrű a recepteket. Jó van, no, eddig se haltunk éhen, mondom neki, de azé örülök hogy lefoglajja magát. Hogy vegyé rá egy férfit, hogy csinájjon meg valamit? Mondd neki, hogy túl öreg hozzá. Na de azé a bótba is ekűddöm, me tudnia kő, hogy mennyibe kerül mejik receptje.
Ja oszt szép vót a karácsony, gyomorrontás nékű megúsztuk. Persze má megin túl sok kalácsot süttem. De jó van, maratt újévre is. Hanem megszótak bennünket mehogy nem mentünk e a templomba. Amire az uram asztat válaszótta, hogy ha valaki azt hiszi, hogy attú lesz jó keresztény, hogy sok időt tölt a templomba, akkó abba is hihetne, hogy ha eleget ül a garázsban, autó lessz belűle. Na persze ez má nem teccett a nagyságának. Én meg halgattam, me én meg… na de haggyuk, emútt.
Na osztan mire ez megjelenik mán szilveszter. Oszt itt van mégeggy ürügy arra, hogy inni meg zabánni lehessen. Mondom kalácsot má nem kő sütni, me eláll, me ojant süttem, de megy a lencse meg a hús meg a minden sorba. Maj lessz megin mé lógatnom a belem, de tán meg is köszöni má valaki. Legalább az lessz jó, hogy emegyünk vendégségbe, oszt mindenki visz valamit.
Hajnali négykor az asszony arra ébred, hogy a férje becsapja a bejárati ajtót. Aztán hallja, amint szuszogva mászik felfelé lassan a lépcsőn. Lekiabál a neki:
– Te meg mit csinálsz?
– Próbálok felcipelni egy hordó sört…
– Hagyd csak lent a konyhában!
– Nem tudom, drágám, már megittam!
Amúgy meg attú nem lessz jobb, hogy hajtunk eggyet a kalendáriumon. De errű má ríttam sokat. Aszongyák reménykenni kő. Há, ja. Utojjára kétezer szilveszterén reménykettem. Na de maj összeszeggyük magunkat. Szívósak vagyunk mi, méjek a gyükereink.
Na oszt akkó, ha lehet, jobbat mind ez vót!

Puszil Maris

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *