Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

ERRE JÁRVA – Boldog rock-évet!

ERRE JÁRVA – Boldog rock-évet!trg_fontane

Lesz főtéri szilveszterezés Óbecsén! Ha minden igaz, akkor a becseiek nemcsak „otthon és családi-baráti körben” ünnepelhetik majd azt, hogy elfogytak a lapok az egyik kalendáriumból és ki lehet akasztani a következőt, hanem az utcán, pontosabban a téren is.

A Vajdasági RTV híre szerint két ismert rock-együttes is fellép, az egyik a helyi Fingerbang, a másik pedig Dejan Cukić és Spori ritam bandája. A gyerekekhez előzőleg, 17 órakor megérkezik a Télapó. Éjfélkor tűzijáték. Éjfél után fél órával DJ-ek szórakoztatják majd az összegyűlteket. Ingyen lesz a forralt bor meg a tea.
A VRTV értesülései szerint Cukićék másfél órán át zenélnek majd, amiért 6,5 ezer eurót kapnak. Miomira Mašić Ostojić, községi PR pedig azt mondta, hogy a többi költség 2012 januárjában lesz ismeretes. Érdekes hozzáállás…
A pénzügyekről majd máskor. Meg kell azonban állapítanom, hogy végre valahára valakinek eszébe jutott. Jó volt, sikeres volt a szeptemberi Piloti-koncert (amelyet nem a községi önkormányzat szervezett, hanem az 1. Nemzetközi Őszi Kiállítás keretében zajlott le), talán ez adta a löketet. Akkor bebizonyosodott, hogy ha megfelelő a kínálat, akkor van kereslet, pardon, érdeklődés is.
Régóta nem értem, hogy miért kell annyira örülni egy dátumváltozásnak. Ám, ha másban nem reménykedhet az ember, akkor legalább abban, hogy az új év majd jobb lesz. Hogy mitől? Ezért remény a remény… Óbecsének viszont nem árt egy jó buli, teszem azt, a főtéren. A főtéren, amelybe időről-időre életet kell lehelni, mert amúgy csak egy nagy szürke üres medence.
Csatlakozzunk tehát a „reménykedőkhöz”, reméljük, hogy az új évben Óbecsén is megváltozik valami, hogy az eddigieknél több lesz az élet! Reméljük, hogy lesz majd olyan is, amikor az óbecsei fiatalok nem azt nyilatkozzák a sajtónak (lásd múlt heti mellékletünket), nincs itt semmi, ami itt tartaná őket, veszik a sátorfájukat és mennek el, nagyobb városokba. Kívánok a becseieknek szabadságot, egészséget, munkát, kenyeret!
Azoknak pedig, akik csupán „národnyákok” vagy „lakodalmas” mellett tudják elképzelni a „jó bulit”, melegen ajánlom, hogy tekintsék meg a You Tube-on a Fingerbang Mojo-beli koncertjének részletét, amelyen a Motörhead Ace of Spades c. „nótáját” játssza.

Márton Attila

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *