Erre járva – Értékátadás

Sikerült családostul odaérnünk szombaton a Ricsajra. Sajnos, nem az elejére, úgy öt óra tájt. Sajnos, mert a műsorfüzetből ítélve, érdekes és értékes dolgokról maradtunk le.

A gyermek néptánccsoportokról, a népzenei műsorról… A kézműves-foglalkozásokat, a táncoktatást láttuk, meg az esti gálaműsort.
Jó érzés volt nézni az ügyeskedő gyermekeket, a táncoktatóra figyelő kicsiket és nagyokat, a népviseletet felpróbáló angyalkákat. Szülőként, gyakorló pedagógusként csak gratulálni tudok és megköszönni az élményt mindazoknak, akik részt vettek, megszervezték és kitalálták a Ricsajt, és akik életben tartják (ez volt a hetedik). Mert játék minden, és tanulni is legjobban játszva lehet. Márpedig ott igazán volt mit tanulni, befogadni. Értékes „dolgok” képezték a kínálatot: kézügyesség, népi hagyományok, és ezen belül alaposság, türelem, a munka szeretete, a teremtés öröme, az idősebb, a tapasztaltabb megbecsülése. Sorban álltak a nemezelő, fafaragó, gyöngyfűző meg a gölöncsér oktatónál a gyerekek, de felnőttek is.
És jó volt végignézni a lelkes gyermekarcokon, a tágra nyílt szemeken, amint a néptáncosok mozgását isszák, a kipirosodott arcokon, amelyek meghajlással köszönik meg a kis és nagy kezek csattogó tapsát. Gondolom, nemcsak nekem szorult el a torkom nemzetünk legárvább részének, a csángóknak emelt fájdalmasan gyönyörű képes-hangos-táncos emlék miatt.
Le a kalappal a törökbecsei, szenttamási, péterrévei, temerini fellépők, oktatók, kiállítók, kézművesek előtt, és főképp a felvidéki néptáncosok előtt, akik – az elmúlt évek ottani híreiből ítélve – nehéz körülmények között sem hagyják kialudni a parazsat, és akik, nem mellékesen, nagy utat tettek meg azért, hogy közöttünk lehessenek.
Tudom, nem az első, és nem is az utolsó ilyen összejövetel volt ez az alsóvárosi Petőfiben, jómagam is voltam már néhányszor, de úgy gondolom, hogy dicsérni, népszerűsíteni kell azt, ami jó, ami értéket ad át. Belekukkantottam a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör honlapjába (http://www.psmkobecse.org.rs), abból kitűnik, hogy decemberben is érdemes lesz elvinni oda a gyerekeket, az unokákat. Ebből káruk nem lesz…

Márton Attila