Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Erre járva – Fülledt kánikula

Erre járva – Fülledt kánikulatrg_fontane

Brutálisan megverték az Egyesült Szerbiai Régiók (ESZR) plakátjait ragasztó 25 éves M.M.-et az augusztus 20-ára virradó éjszakán. A hírt, illetve az ESZR sajtótájékoztatóján elhangzottakat az RTV közölte 22-én.
Az áldozat kilétét titkolja az ESZR, mondván, hogy féltik a fiatalembert, újabb bosszútól tartva. Szerintük egyértelműen a plakátragasztás miatt verték meg hárman (!), az Elektrovojvodina melletti hirdetőtáblánál aktivistájukat. Orvosi látleletet mutattak fel és közölték, hogy feljelentést tettek ismeretlen támadók ellen.

Lapzártakor ez volt a legfrissebb hír.

Előzmények

Előzőleg napokon át az óbecsei ESZR-plakátok voltak a figyelem középpontjában. Ezeken a helyi hatalom felelősségre vonását követelték.
Knézi (VMSZ) községi elnök e hó 16-án sajtótájékoztatót tartott és azt mondta, hogy az ESZR a plakátokkal vandál módon elcsúfította a város épületeit. Közölte, hogy sértve érzi magát a szöveg stílusa és tartalma miatt. „Ilyen demagógiát, mint amellyel ők most élnek, még Milošević sem alkalmazott” – mondta Knézi a tudósítások szerint. Dinkićet, az ESZR elnökét tette felelőssé a sikertelen óbecsei privatizációkért és a 6000 munkanélküliért, mondván, hogy Dinkić több mint 10 éve hatalmon van és hogy ő volt a nagyon rossz privatizációs törvény szerzője. Knézi szerint részben az ESZR miatt nem kapta meg Óbecse a beígért tartományi pénzeket, amelyekből a közvilágítást, a vízellátást és az útjavítást pénzelték volna. A decentralizációról szóló törvény (amelyet az ESZR szorgalmazott – a szerző megjegyzése) „gyakorlatilag megsemmisítette a Vajdasági Nagybefektetési Alapot”, mivel az annak szánt pénzeket most a községeknek osztják szét, ha ebből lesz valami – mondta többek között Knézi sajtótájékoztatóján, amelyről lapunk részletesen beszámolt már. Knézi egyébként ugyanitt erélyesen bírálta a szerbiai kormányt is, mondván, hogy Vajdaság viszonylatában nem tartja be „saját alkotmányát”.
A plakátokon egyébként azt a kérdést is feltették a községi hatalomnak, hogy ha már nincs pénz közvilágításra, ivóvízre…, akkor miért vásároltak új luxusautót a községi adminisztráció számára? Azt a kérdést is feltette az ESZR, hogy kik azok a községi funkcionáriusok, akik 3 éves „uralkodás” alatt meggazdagodtak, új autókat, házakat, lakásokat, víkendházakat vettek?
Az ESZR-osok egyébként azt mondták, hogy ők olyan helyeken plakátoltak, ahol ez egyébként is szokás. A Dinkić számlájára mondottakra reagálva közölték, hogy a privatizációs törvényt nem Dinkić írta, hogy az óbecsei vállalatokat Predrag Bubalo (DSS) minisztersége alatt magánosították. Dinkić viszont gazdasági miniszterként a megkérdőjelezhető és sikertelen magánosítások megsemmisítését szorgalmazta. Az egyik ilyen sikertelen magánosítás, amelyet Dinkić közbenjárása nyomán semmisítettek meg, a PIK Bečej privatizációja volt – közölte az ESZR. Knézinek pedig – a Magyar Szó tudósítása szerint – azt üzenték, hogy munka helyett boszorkányüldözéssel foglalkozik, ezzel próbálva meg elkendőzni saját sikertelenségét és ötletnélküliségét.

Forró nyár, ősz, tél?

Nagyjából így „jöttek le” a médiában a forró augusztusi napok óbecsei politikai csatározásai. Csupán remélheti az ember, hogy mégsem a pártok közötti háború következménye, pontosabban egyik válfaja volt az ESZR-es aktivista megver(et)ése. Erre szokták mondani, hogy a vizsgálat majd kideríti. Ha kideríti.
Szólásszabadság, a hatalom felelősségre vonhatósága és megkérdőjelezhetősége nélkül nincs szabadság, nincs demokrácia. Arról, hogy valaki átlépte-e a jó ízlés határait, hogy alaptalanul vádol-e, hogy miért ki a felelős vagy a hibás, végeredményben a választópolgárok döntenek. A rendelkezésükre álló információk, saját belátásuk, világnézetük, előítéleteik és ítéleteik alapján. Persze, a választási „népitélet” nem az „Isten szava”, nem hibátlan, tévedhetetlen, de ez a demokrácia egyik lényege: amit főzünk, utána azt esszük.
Persze, nem Óbecse lenne az első város(ka) ebben az országban (de egyébként is a régióban), ahol a választások előtti légkörbe „beletartozik” a másként gondolkodók elleni fizikai erőszak. Nem hiszem azonban, hogy az, hogy nemcsak itt van ilyesmi, bárkit is vigasztalna (főleg a nemrégi Szögi-eset után), aki higgadt és tárgyilagos igyekszik maradni.
Már jó ideje forró a politikai helyzet Óbecsén, gondoljunk csak a – szerbiai, vajdasági szinten és több községben, így Óbecsén is koalícióban levő – VMSZ és a Demokrata Párt (DP) közötti veszekedésre akörül, hogy ki és milyen feltételekkel építhet majd fürdőt, idegenforgalmi paradicsomot a Tisza partján. Ez az ügy „elfeküdt”, a DP engedett, Knézi pedig tavaszra ígéri, hogy a magyarországi cég (vagyis a község és az Aquaprofit közös cége) megkezdi az építkezést.
A „plakátügy” mintegy előrevetíti, hogy milyen kampányra számíthatnak az óbecseiek (is) a tél végére, a tavasz elejére várható választások előtt.
A pártkampányok nálunk folyamatosak és elkezdődnek gyakorlatilag az előző választások utáni első napon. A médiagépezetek szüntelenül működnek, ígéretekből, kizárólagosságból, köpönyegforgatásból, vádakból, lejáratásokból, gyűlölködésből, magyarázkodásokból, leszámolásokból nincs hiány. Nagy dolog a hatalom, a pénz.
Csak mi menthetünk meg titeket! – ez a régi, de ma is sokszor jól beváló jelszó.
Ismét azt mondom: az ember csupán remélheti, hogy az egyszerű emberek, közelebbi vagy távolabbi szomszédok, ismerősök, barátok között nem rontják meg (sokadszorra) a viszonyt a pártháborúk.

Márton Attila

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *