trg_fontane
Leültünk, nagyobb elvárások nélkül. Igaz, már az is rendkívüli, ha nem a tuc-tuc, vagy ne adj isten a narodnyák szól.
Azt, persze, tudtuk, hogy azon a helyen csak jó zene szól. Értve a „jó” minősítést szigorúan szubjektíven, vagyis rock, punk (még a metált is eltűröm). Szóval, kerestünk egy szabad szeparét, ahol meleg van. Vasárnap este volt, de jólesett, hogy a hely nem üres (az utcán persze senki). A hangulat olyan becseies, mármint semmi ordítozás, kivagyiság, inkább duruzsoló beszélgetések, nevetgélés, koccintások – apró csöngettyűk…
Csapolt sajnos nem volt, majd, remélem, a következő alkalommal. Nem vet fel bennünket a pénz, jólesne a belga, de jó lesz a nyugat-bácskai üveges is, ha már becsei vagy becskereki nincsen. Szólt a hetvenes és nyolcvanas évek zenéje. Hiába, állapítom meg, immár századszor, párom elnéző mosolya kíséretében, a zenetörténetnek is akkor lett vége, amikor a normális életnek.
Szóval, jó a légkör, a megszokott nyolcvanas évekbeli enteriőr nem szolgál ugyan újdonságokkal, de van egy újabb zászló a mennyezeten, jó a zene, a kezdő pincér veszi a poént.
Vagyis, nem is „csupán”, hiszen ilyen rendes helyből alig van már szerte e Vajdaságban. Nevét nem említem, nem reklám ez, de könnyű ráismerni.
Közben ki-be járkálnak az együttes tagjai, hozzák be a felszerelésüket, készülnek a föllépésükre. Ami még egy plusz, hiszen élő zene lesz, ami szintén ritkaság. Magyar, angol, amerikai és ex-YU rockot játszottak, szerintem jól.
Már mentünk is volna, hiszen reggel korán kell kelni, amikor a párom megpillantotta tizenvalahány éve nem látott barátnőjét. Szabadkozott, majd mégis leült. Tíz perc múlva már úgy beszélgettünk egymással, mintha száz éve egy bandához tartoznánk. Majd csatlakozott társaságunkhoz a barátnő két barátja (nem pestiesen értelmezve a „barát” szót, hanem csak úgy, magyarosan). Nevettünk, közösen szomorkodtunk, megvitattuk a falu és a világ dolgait, jól éreztük magunkat együtt – egymásnak addig teljesen vagy félig ismeretlenek. Mint a régi időkben, meg se ittuk az egyiket, már érkezett a következő túra, „az én számlámra, egészségetekre”.
A szomszédos szeparéból több ízben kértek tőlünk gyújtót, szerbül, ha valakit érdekel, amire szerbül is válaszoltunk, ha valakit érdekel. „Izvoli. Hvala”, egy-egy mosoly. Normálisan. A fiatal szerb pincér is megértette, amikor elsőből magyarul rendeltek, nem fintorgott, bólintott, majd tette a dolgát.
A legjobb buli, mint általában, most is akkor „jött”, amikor nem tervezi az ember. És persze, nincs jó buli jó emberek nélkül, őszinteség, humorérzék, adok-kapok nélkül se. Jó helyen jó emberek találkoztak. Becse.
Folytatása következik.
Márton Attila
