Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Péterréve – Emlékezzünk a falu orvosára

Péterréve – Emlékezzünk  a falu orvosáratrg_fontane

Péterrévén dr. Kiss Imre önfeláldozó munkájáról legendák keringnek. Esőben, szélben kerékpárjával járta a falut, melynek kereke helyenként be volt fáslizva, mégis tudott juttatni gyógyszerre a rászoruló pácienseknek.

Minden helyzetben feltalálta magát, a helybeliek hihetetlen elismerésben részesítették orvosi hivatásáért. A falubeliek közkedvelt orvosa 1893-ban született, s nemcsak lelkiismeretes orvos, hanem jeles közéleti személyiség is volt. 1941-től kezességet vállalt a szerb telepesekért, akik ilyen módon elkerülték az internálást. 1944-ben mégsem kapta meg a megérdemelt elismerést. Semmit sem nevezhettek el róla. Később változott a helyzet. Óvodát, sakk-klubot, orvosi rendelőt és művelődési egyesületet neveztek el róla.
Szombaton, november 6-án, dr. Kiss Imréről tartanak hagyományos megemlékezést a falubeliek, a polgármester és a helyi önkormányzat képviselőinek jelenlétében. Délelőtt 10 órakor dr. Kiss Imre mellszobrának megkoszorúzására kerül sor a parkban, ezt követően, 11 órakor a kegyelet virágait helyezik el a sírjánál, majd 19 órai kezdettel a Dr. Kiss Imre művelődési kör műsora veszi kezdetét a színházteremben. Az est folyamán fellépnek az egyesület néptáncosai, népzenészei, valamint modern tánccsoportjai. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak.

K.A.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *