trg_fontane
Hallom és olvasom, hogy két hete (november 19.) Óbecsén kudarcba fulladt a Színházak Éjszakája. 300 dinárért három előadást nézhettek (volna) meg az érdeklődők. Egy gyermekelőadást, majd A pert (F. Kafka) – ifjúsági korosztályra „szabva” és végül a Profesionalacot (D. Kovačević). Elég hangzatos címek és nevek, nem? Nagykikindai, pancsovai és törökbecsei-óbecsei színészek, társulatok léptek fel – maroknyi néző előtt. Sajnálom, hogy a tudósítók nem számolták meg, hogy pontosan hány személy is a „maroknyi”. Lehet, hogy meg is tették, de szégyellték megírni.
Sok pénz a 300 dinár. Két-három sör ára a kocsmában. Mire költötték (volna)? A földrengés „áldozatává vált” kraljevói színház helyrehozatalára.
A színház klubjában volt karaoke-party is, de azon is kevesen voltak.
Szombaton este.
Vagy az volt a baj, hogy csak szerb nyelvű előadások voltak? (Tényleg, miért nem volt magyar nyelvű előadás?! Azoknak máshol a helyük?!). De akkor meg miért maradtak el a szerbek és általában a szerbül tudók? Amúgy meg nem értem én ezt a nagy toleranciát, amelyért díjat is kapott a község – olvasom a Becsei Mozaik néhány héttel ezelőtti mellékletében, hogy itt a szerbek nem tudnak magyarul (merthogy ez Szerbia – az, de nem „Szerbiához” fordulsz majd, hanem a szomszédodhoz, ha elfogy a só vagy a kávé és, mondjuk, megtisztelhetnéd néhány mondattal az ő nyelvén), a magyarok még valahogy gügyögnek is szerbül… Toleráljuk egymást, de távolságot tartva – állítólag továbbra is vannak „ilyen” meg „olyan” kocsmák, kávézók. Persze, tisztelet a kivételnek. Emberek vagyunk elsősorban, vagy miafene. Attól meg végképp nem csorbulna senkinek se a magyarsága, ha elmenne szerb nyelvű színielőadásra. Hogy a másik nyelv megtanulása asszimilációt okozna? Kétlem. Amúgy meg nem olyan mély az az identitástudat, nem olyan szilárd az öntudat, ha összeomlik, összeomlana még egy nyelv tudásától, egy másmilyen kultúra megismerésétől, „másokkal” való barátkozástól. Ja, és akkor angolul se tanuljon senki – nehogy másnap teát kérjen tejjel a reggeli kolbász meg szalonna mellé és nehogy a Chelsea vagy a Liverpool mezében ébredjen a magyar vagy a szerb válogatott meze helyett…
Lehet itt köntörfalazni, de minek? Óbecsén nincs igény „magaskultúrára”, színházra, komolyzenére. Egy kudarcba fulladt rendezvény kapcsán megengedhetetlen lenne ilyen megállapítást tenni, ám ugyanezt mondták nemrég megjelent mellékletünkben egyes itt dolgozó művészek is. Meg hát a komolyzenei koncertek, színielőadások már régóta alig látogatottak Óbecsén.
Pangás, bezárkózottság, állóvíz.
Ha már a szülők reménytelen esetek, szülők nem szoktatták, szoktathatták rá a mai tizenéveseket, fiatalokat a színházba járásra (mozi meg nincs), akkor legalább az iskola megpróbálkozhatna ezzel. Hogy maguktól nem mennek el? Minket se kérdezett senki annak idején. Néhányunkra ráragadt viszont a színház szeretete.
De minek is színház, van internet, azon FB, youtube, torrent és ezer más dolog. Éljünk virtuálisan, ne menjünk ki az utcára, mert megharap a mumus. Otthon, a négy fal között… Valahol azt olvastam, hogy a kultúra definíciója: ami az életet színesebbé teszi. Van, aki a szürkét szereti.
Márton Attila
