Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Furcsa törvénytervezetek a parlamentben – Adománygyűjtés rendőrségi felügyelettel?

Furcsa törvénytervezetek a parlamentben – Adománygyűjtés rendőrségi felügyelettel?trg_fontane

A képviselők előtt a szerbiai parlament idei évi első rendkívüli ülésén (január 19-én) öt törvényjavaslat: a rendőrségről szóló törvény, a közrendről szóló törvény, a közterületen való gyülekezésről szóló törvény, az információbiztonságról szóló törvény, a reklámtörvény javaslata szerepelt, illetve az elektronikus médiumokról szóló törvény 11. szakaszának 4., 5. és 6. cikkelyének autentikus tolmácsolása, valamint a szerzői és kapcsolódó jogokról szóló törvény 2. szakaszának autentikus tolmácsolása.

A képviselők lapzártakor (január 19-én) általános vitát folytattak a rendőrségről, a közrendről és a közterületen való gyülekezésről szóló törvényjavaslatok kapcsán. Elsősorban a belügyminiszterhez intézhették megjegyzéseiket, illetve beszélhettek a benyújtott módosítási indítványukról.
A Vajdasági Szociáldemokrata Liga kezdeményezte a vajdasági rendőrség megalakításának lehetőségét. Ezt a kezdeményezést a belügyminiszter kategorikusan elvetette. „Azt remélem, hogy soha nem alakul meg a vajdasági rendőrség. Ebben az országban csak egyetlen rendőrség létezhet, a szerbiai rendőrség, amely a Vajdaságban és Szerbia más területein is ugyanúgy működik“, mondta Nebojša Stefanović.
Dejan Čapo, a VSZL képviselője hangsúlyozta, kezdeményezésük nem párhuzamos erők megalakítására irányul, csupán arra, hogy a Vajdaságban külön egység alakulhasson, a múltbéli tapasztalatok ugyanis azt mutatták, hogy amíg létezett vajdasági rendőrség, a közbiztonság is magasabb fokon volt.
A rendőrségről szóló törvényjavaslatot több képviselő is negatív kritikával illette. Dragan Šutanovac, a Demokrata Párt képviselője szerint későn érkezett a törvényjavaslat, a jelenlegi hatalom elmulasztotta az alkalmat a rendőrség átalakítására. Kritikával illette a javaslatban foglaltak azon részét, hogy a jogosítványok és a forgalmi engedélyek kiadását az önkormányzatok hatáskörébe helyezzék át. Stefanović azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy így tehermentesítenék a rendőrségi adminisztrációt, a polgárok pedig hamarabb átvehetnék a szükséges dokumentumaikat. Kritika érte a rendőrség belső ellenőrzéséhez való viszonyulást is, illetve a rendőrség hatalomtól való függetlenségét is. Marko Đurišić, a Szociáldemokrata Párt képviselője szerint a törvényjavaslat egyes szakaszai lehetőséget nyújtanának arra, hogy a politika még jobban rátenyereljen a rendőrségre. A belügyminiszter erre azzal reagált, hogy az új törvényjavaslat alapján drasztikusan csökkennének a miniszter hatáskörei, és növelné a rendőrség igazgatójának döntéslehetőségét, így véleménye szerint csökkenne a hatalom nyomásgyakorlásának lehetősége is.
A miniszter nyomásgyakorlásaként értelmezte a DP azt is, hogy a parlamentben Nebojša Stefanović uniformisba öltözött rendőrökkel jelent meg és hallgatta végig a képviselők felszólalásait. Az ellenzék felrótta a belügyminiszternek, hogy ennyi év után sem tudtak azoknak a személyeknek nyomára bukkanni, akik újságírókra, illetve a korrupcióellenes bizottság tagjára támadtak.
A közrendről szóló törvényjavaslat számos újdonságot tartalmaz. A többi között önkéntes adományokat is csak a rendőrség előzetes beavatásával lehetne majd gyűjteni. Az adományok begyűjtése 60 napig tarthatna csak. Azt, aki nem jelentené be az adományok gyűjtését, 10-50 ezer dináros pénzbüntetéssel vagy 40-120 napos közmunkával büntethetnék, de ha az adományok gyűjtésénél gyermekre vagy kiskorú gyermekre hivatkoznának, a büntetés 50-150 ezer dinár is lehetne, vagy 30-60 napos börtönbüntetés.
A koldusok, akik közrendet sértenek, 5-30 ezer dináros pénzbüntetést fizethetnének, azokat, akik gyerekeket kényszerítenek koldulásra, 50-150 ezer dinárral büntethetnék, illetve akár 60 nap börtönnel.
A pirotechnikai eszközök használata is tilos lenne, ez esetben 10-50 ezer dináros pénzbírságot vagy akár 120 nap közmunkát szabhatnának ki. Azok, akik fegyverből lőnek, és ezzel megsértik a közrendet, 50-150 ezer dináros pénzbüntetést vagy 60 nap börtönbüntetést kaphatnának. Ugyanilyen büntetést vonna maga után a közterületen való verekedés, és a pénzbírság hasonló a tiltott szerencsejátékok esetében is. A régi törvény szerint a javasasszonyoknak, jósoknak és az álomfejtőknek börtönbüntetést is kiszabhattak, az új törvény azonban csak 10-50 ezer dináros pénzbírsággal büntethetné őket, vagy 40-120 nap közmunkával. A prostitúciót viszont 50-150 ezer dinárral vagy 30-60 nap börtönnel büntetnék. Aki kiskorú személynek helyet ad arra, hogy prostitúcióval foglalkozzon, akár 60 nap börtönbüntetést is kaphatna.

Összeállította: B.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *