trg_fontane„Közvetlenül a birkák visszatérése után, egy kellemes estén, amikor az állatok már befejezték a munkát, és hazafelé vették útjukat, rémült nyerítést hallottak az udvar felől. Az állatok riadtan megtorpantak. Rózsi hangja volt. Aztán újra fölnyerített, mire minden állat vágtába fogott, és berohant az udvarra. Egy disznó a két hátsó lábán járt. (…) Végül pedig iszonyatos kutyaugatás és a fekete kakas harsány kukorékolása közben maga Napóleon is megjelent. Két lábon járt, fenségesen kiegyenesedve, és gőgös pillantásokat vetett mindenfelé, miközben körülugrálták a kutyái. A csülkében ostort tartott. (…) Az állatok megzavarodva, rémülten bújtak össze, miközben az udvaron körbemasírozó disznók hosszú sorát figyelték. Aztán eljött egy pillanat, amikor első megdöbbenésük elmúlt, és amikor mindennek ellenére – a kutyáktól való félelmük ellenére, és annak a hosszú éveken át kifejlődött szokásuknak az ellenére, hogy semmiért ne panaszkodjanak, semmit se bíráljanak, akármi történik – talán kitört volna belőlük néhány tiltakozó szó. De pontosan ebben a pillanatban, mintegy adott jelre, az összes birka félelmetes bégetésben tört ki: – Négy láb jó, két láb jobb! Négy láb jó, két láb jobb! Négy láb jó, két láb jobb! Öt percig megállás nélkül bégettek. Mire pedig a birkák elcsendesedtek, már nem maradt lehetőség a tiltakozásra, mert a disznók visszamasíroztak a tanyaházba. (…) Tizenkét hang üvöltözött dühösen, és a hangok mind teljesen egyformák voltak. Most már nem volt kérdéses, hogy mi történt a disznók arcával. Az állatok a disznókról az Emberekre, az Emberekről a disznókra, aztán a disznókról megint az Emberekre néztek, és már nem tudták megmondani, melyik az Ember, és melyik a disznó.“
George Orwell: Állatfarm
