Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Lehallgatási botrány – Pártok, pénzek, névjegyzékek, perek

Lehallgatási botrány – Pártok, pénzek, névjegyzékek, perektrg_fontane

Élénken él még emlékezetünkben az a felvétel, amely szomszédunkban Gyurcsány bukását okozta. Nos, ha lehet hinni a nemrégiben a köz elé bocsátott hangfelvételnek – egyesek szerint lehet, mások szerint nem – hasonszőrűek nálunk is vannak.

Az történt ugyanis, hogy a YouTube-on augusztus 29-én megjelent egy hangfelvétel, amely állítólag a Vajdasági Magyar Szövetség zentagunarasi taggyűlésén készült az év elején.
Először a Magyar Szóban jelent meg a szöveg, majd a Blicben.
A felvétel kezdetén egy férfihang üdvözli Fremond Árpádot, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselőjét. A hanganyagon egy hölgy és két férfi hangja hallható. A hölgy többek között imígyen szól: „A Községi Tanács tagja vagyok, tehát a pénzeknek egy részébe direkt beleszólásom van, vagyis hát a többségébe direkt beleszólásom van, hogy hova, mit meg miért. No most ugye az egyértelmű lesz, hogy a helyi közösség maga minimális támogatást fog kapni, mivel ugye a ligás helyi közösséget nem igazán fogjuk támogatni. Viszont próbálunk más formában pénzeket ideirányítani, és itt nagy
hangsúlyt kapnának a civil szervezetek. Itt a civil szervezeteknek a működését meg kell, hogy erősítsük egy kicsikét és a tagságát meg kell, hogy erősítsük egy kicsikét, és azokon a civil szervezeteken keresztül, akik úgymond bevállalják a VMSZ támogatását meg a VMSZ tagságát.”
Kérem szépen. Ilyen egyszerű.
Majd következik a férfihang 1: „A vezetőségben legyen minél több VMSZ-közeli vagy legalább támogató, meg a tagságban is látható legyen azért, hogy van VMSZ-es vonal. Tehát nem süthetjük rá egyik civil szervezetre sem, hogy no most akkor VMSZ-es civil szervezet, de vissza kell igazolnunk a község felé, hogy miért is adott annak a civil szervezetnek. Ez egy kicsit fáj, egy kicsit erőszakos, de muszáj lesz.”
A férfihang 2 rátesz még egy-két lapáttal: „Most csinálták nagyon sokan – gondolom – ezt az összeírást a magyar választói névjegyzékre. Nagyon sokan aláírták, nekünk van egy nagyon komoly adatbázisunk, hogy ki hol él, kik hányan vannak, hány szavazó van stb., ez most mind megvan. Ezeket ki kell használni, ezt a dolgot. A Magyar Nemzeti Tanácsra lesznek a választások ebben az évben. Ez az egyik leges-leges-legnagyobb választás lesz. Ez ugyanolyan választás lesz, mint az országos, a köztársasági vagy a tartományi. Nekünk ott minél több embert ki kell vinnünk, minél több VMSZ-es szavazatnak kell lennie. Mert indulni fognak a demokraták, a ligások, különböző civil szervezetek, mindenki indulni fog, sok más magyar párt, lesz minden az égvilágon. S nekünk többséget kell ott szereznünk. Miért kell többséget szerezni? Azért kell többséget szerezni, mert az MNT-be most is komoly pénzek jönnek be.”
A hangok alapján a hangfelvételen hallható férfi 2 Fremond Árpád, a hölgy feltehetőleg a topolyai önkormányzat tanácsosa (a hölgy feltételezett nevét nem tesszük közzé, bírósági pert elkerülendő).
Fremond Árpád a Magyar Szónak nyilatkozott az ügy kapcsán. Kijelentette, hogy a VMSZ több zentagunarasi taggyűlésén is részt vett, így feltehetőleg a szóban forgó összejövetelen is. Mint mondta, a hanganyagot tartalmazó CD-t (amelyet szavai szerint a VSZL tagjai „forgalmaznak“) nem hallgatta meg, ezért nem kívánt nyilatkozni hitelességével kapcsolatban. „A VMSZ zentagunarasi tagjai értesítettek az ügyről, ők az illegálisan készített hangfelvétel miatt meg is tették a bűnvádi feljelentést a rendőrségen és az ügyészségen. Nem tudom, mi lesz az ügy vége, de mindenféleképpen komoly következményekre kell számítani. Az elmúlt 20 évben nem volt még példa arra, hogy valaki felvegye egy politikai párt zártkörű taggyűlését. A nyomozás még folyik, többek között azt is ki kell deríteni, hogy hány taggyűlésen felvételeztek az ismeretlen személyek, és hány hanganyagból vágták össze a végleges változatot“, mondta Fremond. A YouTube-ról letölthető felvétel szerinte összevágott hanganyag.
A pénzek elosztásával kapcsolatban kijelentette, hogy az „önkormányzat nem is tudná visszafogni a pénzeket, hiszen a helyi járulékot minden zentagunarasi polgár fizeti, a befolyt pénzből a topolyai önkormányzat folyamatosan visszautalja a helyi közösségnek a meghatározott összegeket“.
A VMSZ-es adatbázis kapcsán Fremond azt mondta, hogy: „Én valóban egy adatbázisról beszéltem, de ez egy helyi adatbázis. A VMSZ helyi szinten már korábban kialakított egy adatbázist, ezt azonban más politikai pártok is megteszik, hogy bármilyen választás előtt felkereshessék a polgárokat. Az összevágott hanganyagon valóban úgy tűnik, mintha a nemzetitanács-választásokat illetően ki akarnánk használni az adatbázist, de ezt a hanganyagot összevágó személyek manipulálták így. Ami a hangfelvétel végén hallható azzal kapcsolatban, hogy a VMSZ-nek azért kell megnyernie a nemzetitanács-választásokat, mert az MNT-be nagy pénzek folynak be, az szintén össze lett vágva, ilyesmit én nem mondtam. Valóban az én hangom hallható, de manipulatív célokkal vágták így össze, hogy úgy hangozzon, ahogy hangzik“.
Akinek bármilyen kapcsolata is van a politikai élettel, beszélt már politikai tisztségviselőkkel, nemcsak Zentagunarason, hanem máshol is, nagyon jól tudja, hogy meglehetősen hihető kijelentésekről van szó. Ugyanis pártállamban élünk.
Ezt azonban senki sem fogja beismerni.

Példátlan eset

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Tanjug hírügynökségnek adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a párt tagjainak zárt üléséről készített, állítólag hiteles felvétel közzététele az interneten példátlan eset a szerb politikai életben. „Bűnvádi feljelentést tettünk ismeretlen elkövető ellen a VMSZ helyi szervezetének zárt ülésén készült titkos felvétel miatt, noha többé-kevésbé tudjuk, hogy ki tette és milyen szándékkal“, nyilatkozta Pásztor. A bűnüldöző szervek dolga azonban, hogy ezt megállapítsák és kezdeményezzék a büntetőjogi felelősségre vonást. Remélem, hogy ezt mielőbb meg is teszik“. A VMSZ elnöke szerint pártja további lépései a rendőrségi vizsgálat eredményétől függnek, de lehetséges, hogy bűnvádi feljelentést tesznek a Blic napilap ellen azon szöveg miatt, amelyben a szóban forgó zentagunarasi gyűlés állítólagos részvevőinek beszédeit idézik.
Pásztor szerint a „kérdéses hangfelvétel egy mix, az ebből eredő rágalmaknak tehát semmi közük a valósághoz“.

Pásztor István, a VMSZ elnöke várhatóan felháborodottan nyilatkozott a zentagunarasi meg nem esett (?) esetről: „Ilyesmit még sohasem tapasztaltam, amióta politikával foglalkozom. Arra már volt példa, hogy különböző csoportosulásokhoz tartozó embereknek eltérő véleménye van bizonyos dolgokról, és mindent megpróbálnak megtenni saját elképzeléseik megerősítésének érdekében. Annyi biztos, hogy megtesszük a törvény alapján rendelkezésünkre álló büntetőjogi lépéseket“. Pásztor szerint sokkal fontosabb lenne azzal foglalkozni, hogy ki és hogyan készítette a hangfelvételt, és nem azzal, hogy mi hangzott el a szóban forgó zártkörű ülésen. „A felvétel lényege az, hogy az embereket és a VMSZ-t kompromittáló helyzetbe hozza. A sajtó számára is annak kellene fontosnak lennie, hogy ki és miért készítette a hangfelvételt”, mondta Pásztor.
Nos, szerintünk mégis fontosabb a tartalom, mint a forma.
Minden bizonnyal így gondolja ezt Rodoljub Šabić adatvédelmi biztos is, ugyanis szeptember 23-án a Magyar Szónak nyilatkozott a zentagunarasi lehallgatási botránnyal kapcsolatban. Šabić elmondta, hogy a felvételen egy személyi adatokat tartalmazó adatbázis kialakításának lehetőségéről van szó, amelynek pedig nem lenne szabad léteznie: „Az általam megbízott felügyelők ma (szeptember 23.) szálltak ki a helyszínre, feladatuk a tényfeltárás. Ezt a munkát egyelőre nem fejezték be. Amennyiben megállapítást nyer egy ilyen adatbázis létezése, az első dolgom lesz elrendelni a megsemmisítését. A további lépések azoktól a körülményektől függenek, amelyek miatt a törvénysértésre sor került. Nem tartom kizártnak a szabálysértési vagy bűnvádi felelősség kivizsgálásának indítványozását sem“.
Nomármost, akár hiteles a hangfelvétel, akár nem, jó lenne sort keríteni egy komoly beszélgetésre arról, hogy hogyan működnek Szerbiában a dolgok. Mert hangfelvétel ide vagy oda, anélkül is tudjuk, hogy elég furán működnek. Ha közel vagy a tűzhöz – a többségihez és kisebbségihez, egykutya – nem fogsz fázni, tudjuk régóta.

F.D.K. (Forrás: YouTube, Magyar Szó, Tanjug, Vajdaság Ma)

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *