Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Nálunk nincsenek újgazdagok és etno-üzletemberek

Nálunk nincsenek újgazdagok és etno-üzletemberektrg_fontane

A VMDK új elnöke a szándékairól, a más pártok iránti viszonyulásról, a hárompilléres autonómiáról, az MNT-ről nyilatkozott a Becsei Mozaiknak

A hamarosan 34 éves Csonka Áront október 23-án választották meg a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) elnökének. Dr. Páll Sándor pártelnök májusban agyvérzést szenvedett, kómába került, majd július elején elhunyt. Az új pártelnök a megválasztása után (a vajdasagma.info-nak) kijelentette, hogy nem könnyű elődjének a cipőjébe lépni, hozzátéve, hogy Páll példáját követve, csapatként igyekeznek majd a párt politikáját érvényesíteni. Az interjú elején azt kérdeztem a VMDK új elnökétől, hogy milyen állapotban vette át a párt irányítását?
– A VMDK várakozó állapotban volt. Dr. Páll halála sokunkat megrengetett, elsősorban emberileg. Ami a pártot illeti, véleményem szerint még csak most fognak bekövetkezni az igazi felmérések arról, hogy hol is tartunk.

A párt elnökeként mit tart legfontosabb teendőinek?

– Elsősorban, hogy a pártot felkészítsem a következő választásokra. Szerkezetileg, emberileg, szakmailag. Javítani akarok a vajdasági magyar pártok egymás közötti kommunikációján, mert ez az állapot, véleményem szerint, tarthatatlan. Ha előre akarjuk mozdítani a nemzeti ügyeket, akkor bizonyos kérdésekben közös fellépésre van szükség.

Létezik-e a Magyar Koalíció (MK) a VMDK számára?

– A VMDK számos községben még mindig az MK tagja. Azokban a községekben, ahol ez nem így van, ott nem rajtunk múlott az együttműködés. Tartományi és köztársasági szintről nem tudok beszélni, mert ott nem vagyunk jelen és nem is konzultálnak velünk. Szerintem ebből mindenkinek világos hogyan létezik az MK és ki a felelős érte.

Hogyan viszonyul a többi vajdasági magyar párthoz?

– Nyitottsággal. Mi mindig nyitottak vagyunk a párbeszédre.

Miben különbözik a VMDK más vajdasági magyar pártoktól?

– A hárompilléres autonómia követelésében, amelyet nem csak a választások alkalmával szoktunk emlegetni. Az aktuális politikai helyzet minket igazol. Települési önkormányzatok nélkül nem történhet meg Szerbia decentralizálása, e nélkül nincsen kisebbségi részarányos politikai részvétel a politikai életben, nincsen megfelelő kisebbségi érdekérvényesítés (kultúra, nyelvhasználat, iskolahálózat, iskoláskor előtti intézmények hálózata stb.). Magyar önkormányzatok nélkül a Magyar Nemzeti Tanács intézményrendszere is súlytalan. A nemzeti tanácsokról szóló törvény gyakorlati alkalmazása azt mutatja, hogy minden észrevételünk helyénvaló volt. A névjegyzék összeállításánál elkövetett visszaélések, a hatáskörök homályos megfogalmazása, csupán véleményezéssel bíró rendelkezések és a döntéshozatali jog kimaradása arra utal, hogy ez egy gyengécske törvény, amelyet változtatni kell. Tehát, a perszonális autonómiát ki kell teljesíteni, hogy az a kisebbségek igényét teljes egészében fedje. Ami a területi autonómiát illeti, ma már mindenki előtt világos, hogy csakis az tudja biztosítani a megmaradásunkat. Európában erre számos példa van. Ezek a mechanizmusok csak erősíteni tudják a kisebbségeket abban, hogy itt, Szerbiában otthon érezzék magukat. Második nagy előnyünk, hogy tiszta emberek vagyunk. Nálunk nincsenek újgazdagok és etno-üzletemberek. Ezért kérek mindenkit, aki a magyar ügyet a szívén viseli, csatlakozzon hozzánk. Legyen a tagunk, szimpatizánsunk, szavazónk. Legyen része a közös sikerünknek!

Életrajzi adatok

Csonka Áron, egyetemi végzettségének megfelelően (szerb nyelv és irodalomtanár a kisebbségek számára) tanár az adai műszaki középiskolában, korábban a magyarkanizsai iskolaközpontban volt tanár. Újságíróként az újvidéki Rádió 021-ben és a Vajdasági TV magyar szerkesztőségében dolgozott. Szakvizsgával rendelkező bírósági tolmács-fordító magyar és szerb nyelvre. Beszél angolul és németül is.
2000 óta a VMDK tagja és a párt önkormányzati képviselője Adán. Két éve lett a párt alelnöke. 2008 óta az adai községi parlament elnöke, ezt a tisztséget tiszteletdíjasan látja el.

Beolvad-e a VMDK a VMSZ-be?

– Nem.

Mely pártokkal tartja elképzelhetőnek az együttműködést, koalíciót?

– Mi elsősorban a vajdasági magyar pártoktól várjuk el a közös fellépést. Akár egy-egy témakör kapcsán, vagy akár választási koalícióban is. Természetesen, egyenrangú alapon. Bár, elképzelhetőnek tartom a közös fellépést más kisebbségi pártokkal is. Ezen felül, készek vagyunk a Kárpát-medencei magyar-magyar együttműködési rendszerben elfoglalni méltó helyünket. Ami a szerbiai politikai színteret illeti, elsősorban a megfelelő demokratikus kapacitással rendelkező pártok felé fogunk nyitni.

Márton Attila

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *