Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Óbecse község hulladékkezelési terve – Mit ér a terv pénz nélkül?

Óbecse község hulladékkezelési terve – Mit ér a terv pénz nélkül?trg_fontane

Óbecse község helyi hulladékkezelési terve (2020-szal bezárólag) fontos stratégiai dokumentum, amelyet jó lenne valóban megvalósítani, már csak azért is, hogy ne öntsön el bennünket a szemét. A tervet a múlt héten mutatták be a polgároknak a községi illetékesek.

A helyi hulladékkezelési terv kidolgozásának célja a hulladékkezelés legjobb opciója és a legjobb régió definiálása, hiszen, tekintettel a dél-bácskai körzet nagyságára és lakosai számára, a racionális hulladékkezelési rendszer megalakítása és működése céljából szükséges több község társulása, illetve a regionális hozzáférés. Az új hulladékkezelési rendszernek biztosítania kell(ene) a hulladék mennyiségének csökkentését, a hasznos komponensek kiválasztását, a hulladék racionális begyűjtését és tárolását, áttekintve a kivitelezési befektetéseket, az új rendszerre való áttérés aktivitásainak dinamikáját, valamint a pénzügyi és műszaki felkészültséget.
A tervben előlátták a regionális hulladékkezelési régióhoz való csatlakozást, transzferállomás kiépítését a községben, a Tiszamente vállalat jobb működését, az illegális szeméttelepek eltüntetését, a Botra hulladéklerakó szanálását stb.
Jelen pillanatban azonban még csak ott tartunk, hogy a 2008 decemberében alapított Tiszamente községi-magyarországi vegyes vállalat gyűjti be, szállítja el és tárolja a község területén „termelt“ hulladékot (a vállalat megbízatása 20 évre szól). A községi polgárok többé-kevésbé elégedettek a Tiszamente munkájával, azonban a hulladékkezelési tervből kiviláglik, hogy a vállalat bizony sokkal jobban is működhetne.
A Tiszamente – Óbecse Kft. összbevétele a 2009. évben kb. 41 millió dinár volt.
A hulladékgyűjtés ára a 80 literes kannával rendelkező háztartások számára havonta 190 dinár volt, míg a 120 literes kannával rendelkező háztartások számára 285 dinárt tett ki (az árakat ÁFÁ-val együtt fejezték ki). Ezek az árak valamennyivel magasabbak a régió hulladékgyűjtési árainál. A megfizettetés sikeressége 84 százalék (2009-ben). Ezt a megfizettetési fokot magasnak tekinthetjük a régió többi hulladékkezelő vállalatához viszonyítva.
A vállalatban a keresetek költségei az összköltség kb. 50 százalékát tették ki.
A vállalatban 30 személy dolgozik a hulladék begyűjtésén és tárolásán. Van egy igazgatási pozíció 9 foglalkoztatottal, ami sok a régió hasonló vállalataihoz képest, ahol egy igazgatási pozíció van 15 vagy 18 foglalkoztatottal. A felsőfokú vagy egyetemi végzettségű foglalkoztatottak aránya szokatlanul magas a vállalatban (14%). A foglalkoztatottak kb. 30 százaléka rendelkezik középiskolai végzettséggel, míg a többiek szakképzett vagy szakképzetlen munkások.
A munkaerő hatékonysági elemzése szerint a munkásonként begyűjtött hulladék mennyiség 289 tonna évente. Ez alacsonynak tekinthető. Nemzetközi keretekben a gyűjtési hatékonyság 600 tonnáig terjed munkásonként évente, azonban tudni kell, hogy a begyűjtött hulladék mennyisége a régióban 220-420 tonna között ingadozik dolgozóként.
A kommunális hulladék begyűjtési költsége tonnánként 4643 dinár, kb. 49 euró tonnánként. A Világbank tanulmányai úgy becslik, hogy a kommunális hulladék begyűjtésének költségei egy közepes bevételű országban 30-70 dollárt tesznek ki, ami 25-55 eurónak felel meg tonnánként. A vajdasági kommunális vállalatok költségei 3400 és 4100 dinár között mozognak tonnánként. Ennek alapján a becsült költségek nemzetközi keretek közt mozognak, de azokat magasnak tartják a régióra nézve.
Az ügyvitel pénzügyi elemzése kimutatta, hogy a községi vállalat 2009-ben a gazdaságosság határán tevékenykedett kb. 1,3 millió dinár ügyviteli hasznot valósítva meg.
A Tiszamente heti egy alkalommal szállítja el a hulladékot Óbecse község településein és heti több alkalommal a városban. A kommunális közvállalat adatai szerint a naponta begyűjtött hulladék mennyisége 195 m³.
A Tiszamente három szemétszállító autóval rendelkezik (2002-es, 2004-es és 2006-os évjárat), melyek 23 m³, 10 m³ és 11 m³ térfogatúak, emellett egy emelős autóval 1985-ből, ami 5-7 m³ térfogatú és egy 1984-es évjáratú pótkocsis traktorral. A hulladékot 10 db 5 m³-es, 58 db 1100 literes és 64 db 900 literes konténerekben, valamint 700 db 80 literes és 4500 db 120 literes kannákban gyűjtik. A rendelkezésre álló konténerek nem elegendőek Óbecse község számára a hulladék gyűjtéséhez és tárolásához.
A Tiszamente adatai szerint a vállalat Óbecse község hat településén végez hulladékgyűjtést, azaz
35 532 lakost szolgál ki. Eszerint a hulladékgyűjtéssel Óbecse község 87 százaléka van lefedve.
A Tiszamente végzi a másodlagos nyersanyag (PET) gyűjtését is, havonta körülbelül 700 kg gyűlik össze, a hulladéklerakón pedig 1000 kg-ot válogatnak ki. A másodlagos nyersanyag begyűjtésére szolgáló helyeket az utcákon és a szeméttelepen jelölték ki.

Szanálni kell a Botrát

A kommunális hulladékot a község hulladéklerakóin tárolják. A fő hulladéklerakó (Botra) nem rendelkezik megfelelő kapacitással és szanálni kellene, amint Óbecse csatlakozik a regionális hulladéklerakóhoz. Hogy ez mikor történik meg, még nem lehet tudni.
A Botra hulladéklerakó 4,8 hektárnyi területet foglal el, ahol kb.
72 000 m³ hulladék van. A lerakót részben drótkerítés veszi körül, amely bizonyos szinten csökkenti a szél és állatok által széthordott hulladék mennyiségét, s megnehezíti az illetéktelen személyek hozzáférését is, azonban nincsenek védelmi intézkedései az átszivárgó víz és a szeméttelepi gázok kiszivárgása ellen. A hulladéklerakó rendezésének egyetlen módja a szétterjesztés, ezzel lehetővé válik a lerakó jobb és hosszabb távú használata. Az óbecsei fő hulladéklerakó szanációs terve 2005-ben készült el, de azóta a lerakó mérete és alakja jelentősen megváltozott. Az eddig megvalósított és tervezett szanációk alapján Szerbia Köztársaságban megállapították, hogy a hulladéklerakók szanációs és bezárási költségei 130 000 és
230 000 euró körül mozognak az alkalmazandó védelmi intézkedésektől függően.
A fő hulladéklerakó mellett Óbecse községben hat illegális szeméttelep található, amelyek a polgárok hanyagságának és a felügyelőségi szolgálat nem megfelelő munkájának a „gyümölcsei“.

A jövendőbeli hulladékmennyiség becslése

A község területén jelenleg termelt hulladékmennyiséget nem lehet pontosan meghatározni, azonban feltételezések vannak. Kiszámították, hogy Óbecse község napi 91 m³ hulladékot termelhet. Tekintettel arra, hogy jelentős hulladékmennyiségről van szó, szükség lenne egy transzferállomás felépítésére Óbecse község területén, onnan szállítanák el a hulladékot a regionális hulladéklerakóra.
Függetlenül attól, hogy melyik hulladékkezelési módszer lesz kiválasztva Óbecse községre, a kikindai és újvidéki hulladéklerakótól való távolság miatt fel kell építeni a transzferállomást Óbecse községben – erre 36-60 hónapot láttak elő. A transzferállomásra a helyi közművesítési vállalat szállítaná a hulladékot, amit később továbbszállítanának a kikindai vagy az újvidéki szanitáris hulladéklerakóra, attól függően, hogy Óbecse község melyikhez csatlakozik. Az óbecsei transzferállomáson a hulladék jelentős mennyisége miatt biztosítani kellene a hulladék kézi válogatását (PET, papír, műanyag) vagy a szeparációs berendezést, ami nem igényel nagyobb befektetést.
A transzferállomás legmegfelelőbb lokációja a meglévő hulladéklerakó. A költségek racionalizálása céljából a transzferállomást célszerű ott felépíteni, ahol lehetőség van egy épület vagy zárt lerakó adaptációjára. A transzferállomás felépítése szükségleteire előbb el kell végezni az egész hulladéklerakó vagy egy részének szanációját.

F.D.K.
(Folytatása következik)

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *