Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Pecellósi baglyok

Pecellósi baglyoktrg_fontane

Inđiján új Henkel-gyár építését jelentették be. Óbecsén örülnek annak, hogy folyik a víz a csapból. Péterrévén pedig beindult az őrjáratozás.

A kezdeményező a Magyar Remény Mozgalom (MRM) volt. Egyenruha (még?) nincs, az „őrszemek” láthatósági mellényt viselnek, rajta hátul a felirat: Őrszem-Péterréve és alatta Straža-B. Petrovo Selo.
Az egyik őrszem a Vajdasági RTV-nek azt nyilatkozta, hogy fegyvertelenül őrjáratoznak, senkit sem akarnak bántani, mert tudják, hogy erre nincs joguk. Mindennap más-más időben indulnak meg és a menetirányukat is változtatják.

Önszerveződés és pártpolitika

Nem az MRM az első, amely az önszerveződésben látta a megoldást a tragikus közbiztonsági helyzetre. Egy éve Csantavéren Murényi Tibor, a helyi közösség ligás (Vajdasági Szociáldemokrata Liga) elnöke azt javasolta, hogy a helyiek saját pénzükből fogadjanak fel őrző-védőket, mert a rendőrség nem tudja szavatolni a biztonságot. A rendőrségből ugyanis közölték: amellett, hogy kevesen vannak, korlátozottak a jogaik is. Hiába fogják el az elkövetőt, „taxis” szerepet töltenek be az elkövetők otthona és a bíróság között. Összesen 12 rendőr jutott Csantavér mellett Nagyfényre, Újzsednikre, Dušanovóra és Višnjevacra. A csantavériek egy része azt mondta, nem fizet őrszolgálatért, mert a rendőrség a befizetett adóból kapja a járandóságát, így nekik kellene járőrözni és a lopásokat megakadályozni. Volt, aki azt javasolta, hogy ne fizessenek az őrző-védő kft.-nek, inkább önkéntes alapon szervezzék meg a polgárőrséget. Murényi akkor, egy éve, elmondta, hogy 8-10 évvel azelőtt már működött a faluban polgárőrség, ami azért szűnt meg, mert a járőrözés pénzbe kerül, illetve egy személyt megkéseltek, egy másik személy pedig a bíróságon próbálja bebizonyítani, hogy egy esetben jogosan járt el a gyanúsított ellen. A vagyonőrséget jogilag rendezett úton kell megszervezni – érvelt a csantavéri „faluelnök”.
Egy évvel később, pontosabban ez elmúlt napokban, az MRM kezdeményezésére önkéntes civil figyelőszolgálat alakulgat Csantavéren és Dušanovón. Arra a felvetésre, hogy ez törvénytelen, László Bálint, az MRM elnöke azt válaszolja, hogy ami nem tilos, azt szabad, és hogy már 2004-ben is működött önkéntes őrjárat Csantavéren, Éjjeli Baglyok volt a neve.
A VMSZ 2011-ben arra kérte a lakosságot, hogy „ne vegyen részt olyan törvényes alapot nélkülöző kezdeményezésekben, amelyek az állam bűnüldözési vagy igazságszolgáltatási feladatait szándékoznak helyettesíteni”. Pásztor István, a VMSZ elnöke így érvelt: „Úgy véljük, az államnak azért fizetünk adót, hogy ennek fejében biztosítsa vagyoni és személyi biztonságunkat. Az állam ezen feladatának az átvétele, az önrendelkezés csak egy lépésre van az öntörvénykezéstől, az pedig a korábbi tapasztalatok alapján gyakran rosszul végződik”.

Mezőőrök a civil járőrök helyett

Mivel február végén a Magyar Remény Mozgalom kezdeményezésére civil járőrszolgálat kezdte meg működését Péterrévén, Knézi Péter polgármester kedden sajtótájékoztatón hívta fel a lakosság figyelmét arra: ez a fajta önszerveződés törvénytelen és veszélyes vállalkozás.
– Ez a pártakció ebben a formában nem üdvözlendő. A jó szándék ahhoz nem elég, hogy elejét vegyük ennek az elharapódzó jelenségnek. Ez a megoldás nem törvényes, és az emberek sincsenek felkészülve erre a feladatra, ezért mindenkit óvnék a „harmadik típusú találkozások” ilyen formájától, ami könnyen önbíráskodáshoz vezetne. Szervezetten és jogszerűen kell fellépni – jelentette ki a polgármester.
Az önkormányzat a mezőőrszolgálat biztosításával megbízott Link FTO Kft. cég segítségével kíván megoldást találni a kialakult helyzetre. Összesen 12 csőszt képeznek ki járőrözésre, akik a délutáni és esti órákban, valamint éjszaka fognak közlekedni Péterrévén és Bácsföldváron, és mind a lakossággal, mind a rendőrséggel kapcsolatban lesznek. Mindkét faluban hat alkalmazott teljesít majd szolgálatot. Azok az önkéntesek, akik továbbra sem szeretnének felhagyni a járőrözéssel, csak a Link céggel közreműködve folytathatják tevékenységüket.
A LINK FTO munkatársai várhatóan a jövő héten kezdik meg a szolgálatot a falvakban. A cég alkalmazottai gyalogosan és járművel is fognak járőrözni, és minden lakossági hívásra kimennek. Ha a modell beválik, az elképzelések szerint a többi településre és Óbecsére is kiterjesztik működésüket.

F.R.

Több párt is kezdeményezte már, hogy módosítsák azt a törvényes rendelkezést, mely szerint 15 000 dinár a „kis lopás” határértéke – ez az a határ, amelyig a rendőrség nem tesz hivatalból feljelentést, vagyis a kárvallott legfeljebb önmaga keresheti igazságát a bíróságon. A VMSZ, amely a szerbiai és a vajdasági hatalmi koalíciónak is tagja, nemrég közölte, hogy a szerbiai kormány január utolsó napján a parlamenthez továbbította a Büntetőtörvénykönyv módosításának a javaslatát, ám abból kimaradt a 15 000 dináros értékhatár csökkentése.
Mások úgy vélik, nem CSÖKKENTENI kellene a „tűréshatárt”, hanem MEGSZÜNTETNI.
Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnöke február vége felé a nulltoleranciáért szállt síkra. Szavai szerint: „Ma a kormány azzal próbálja megoldani a szociális problémákat, hogy hagyja lopni az embereket. Ezzel mi semmilyen körülmények között nem tudunk egyezni. Olyan méreteket öltött a lopáshadjárat, amelyek egyszerűen elviselhetetlenekké váltak az emberek számára. Véleményünk szerint az önkormányzati rendőrség lenne az a megoldás, amely valóban odahatna arra, hogy megszűnjenek a lopások. A Magyar Polgári Szövetség éppen ezért felszólítja a köztársasági parlament magyar képviselőit, változtassák meg azon javaslatukat, amellyel 5000 dinárra csökkentenék a lopások alsó határát, ugyanis az nem fog megoldást hozni”. Az MPSZ egyébként a Magyar Fordulat koalíció tagja, a VMDK-val, a VMDP-vel és az MRM-mel együtt.

Macerás az igazságkeresés

A törvényekkel is baj van, nemcsak a végrehajtásukkal és betartatásukkal. A büntetőtörvénykönyv 210. szakasza kimondja: ha az ellopott vagy tönkretett vagyon értéke nem haladja meg a
15 000 dinárt, akkor a kárvallott magánpert indíthat, vagyis a rendőrség hivatalból nem fog. Az ilyen lopásokért egyébként pénzbüntetés vagy 6 hónapig terjedő börtön szabható ki. Előzőleg a kárvallottnak állnia kell a bizonytalan kimenetelű magánper költségeit, majd meg kell nyernie a pert. Vagyis, macerás a kárvallott igazságkeresése, költséges is, és ha az alperesnek netán jobb vagy ügyesebb az ügyvédje, akkor az ügy kimenetele is kétséges.

Polgárőrség, a törvényen kívüli kategória

Péterrévén van ugyan rendőrállomás, de kevesen vannak, meg nincs is 24 órás ügyelet. Nem egyedi eset, sokfelé van így. A rendőrség emberhiánnyal küszködik, Újvidéken már évtizedek óta képtelenek rendőrállomást létesíteni egy százezres lélekszámú városrészben. Azaz, a város néhány hónapja még adott is a rendőrségnek épületet, de nem jutott oda „igazi rendőr”, hanem más belügyminisztériumi dolgozókkal töltötték fel.
Visszatérve az MRM-hez, László Bálint szerint a multietnikus polgárőrség bevezetése, az önkéntes civilek és a rendőrség együttműködése lehetne a megoldás a romló közbiztonságra. Mint mondta, Bácsföldváron többen érdeklődtek a polgárőrség iránt, mint Péterrévén, és zömmel szerb nemzetiségű lakosok jelezték közreműködési szándékukat.
Kiss Zoltán, a péterrévei helyi közösség titkára arról tájékoztatta a médiát február végén, hogy március 5-én, hétfőn Knézi Péter (VMSZ) óbecsei községi elnök és Lazar Sekulić, a községi elnök közbiztonsággal megbízott tanácsosa „találkozik a falu lakóival, hogy a közbiztonsággal kapcsolatos problémákat megvitassák és ismertessék az önkormányzat által javasolt megoldást a kialakult helyzetre”. Más hírek szerint a rendőrség óbecsei főnöke és a községi elnök volt hivatalos.
Az őrjáratozók azonban nem vártak sem Knézi, sem a rendőrfőnök engedélyére.
Kiss egyébként a Pravdának azt nyilatkozta, hogy „jelentős mértékben csökkentettük a lopásokat a határban, mert megalakult a mezőőri szolgálat, amely a rendőrséggel együtt tevékenykedik”. Szerinte a falubeli rablásokat úgy lehetne megakadályozni, ha együtt tevékenykednének a fegyvertelen civilek és a rendőrség. Ezt akarja az MRM is…
Az MRM-nek egyébként feltehetően a magyarországi példa lebeg a szeme előtt. Nem titok, hogy kitűnő a viszony az MRM és a Jobbik között. Ez utóbbinak éppen a közbiztonság témája és a „cigánybűnözés” a vesszőparipája, amit különféle félkatonai alakulatok parádézásával szokott nyomatékosítani.
Annak ellenére, hogy – Bacsót parafrazálva – „fokozódik a választási kampány” (szegény Virág elvtárs, ha tudná, hogy vannak „méltó” utódai…), teljesen alaptalan lenne mindent a választásokra fogni. A közbiztonság ugyanis már régóta igen rossz. A lopók rendszeres látogatói a hétvégi házaknak, gyümölcsöseknek, sőt a falusi házaknak is. A rendőrségnek se embere, se törvényes felhatalmazása, az igazságszolgáltatás meg…
Ugyanitt foglalkoztam több mint egy éve a csúrogi tüntetés kapcsán az önbíráskodás veszélyes magjával. Hasonló esetek miatt lincshangulat alakult ki 2010 júniusában a Pancsova melletti Torontálalmáson (Jabuka) és végül erős rendőri/ csendőri jelenlétre volt szükség a készülő romaellenes pogrom megelőzéséhez.
Nagy a szegénység. Lopni nem szégyen, sőt nem is olyan veszélyes. Az önbíráskodók inkább félhetnének a törvény erejétől, mint azok, akikre fegyvert szegeznének. Nem vigasz, hogy máshol, más országokban, „a Zunióban” is így van.

M.A.

 

 

 

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *