A Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezete tegnap este adta át a Vajdasági Magyar Szövetség – Pásztor István elnevezésű községi jelöltlistát a választási bizottságnak.
Az önkormányzati választásokon a párt teljes listával, azaz 36 jelölttel indul, a listavezető dr. Molnár Viktor állatorvos, a VMSZ óbecsei községi szervezetének elnöke, tanácsnok, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatóhelyettese, őt Kiss Igor szociológus, a VMSZ óbecsei elnöke, a helyi önkormányzat Községi Tanácsának tagja követi, a harmadik Györe Decsov Emese (tanár).
A listán szerepelnek dr. Koncz Gyula (orvos), Szilágyi Edit (jogász, az óbecsei parlament tanácsnoka), Szerda Balázs (tanár), Bonifárt Lászó és Gortva József vállalkozók, Lovas Djijanta (tanár, a Népkönyvtár jelenlegi igazgatója)…
Molnár Viktor listavezető elmondta, hogy a párt jelöltlistáját tudomása szerint „eddig a legtöbb óbecsei polgár támogatta, számszerűleg 1210-en, s hisszük azt, bízunk abban, hogy nyolc év után újra magyar polgármestere lesz Óbecsének“. Arra a kérdésre, hogy megvalósítható-e ez a cél, Molnár azt válaszolta, hogy a párt és a polgárok véleménye szerint igen.
A listán több mint 40 százalék nő szerepel, s az első 15-20 jelölt fiatal, átlagéletkoruk 30 év körül van, mondta a listavezető.
„Bízunk abban, hogy a polgárok nagyszerű és nagyszámú támogatása után a választási napon is ilyen nagy támogatást fogunk élvezni, s sokkal erősebben jövünk ki a választások után a következő négy éves periódusban“.
A VMSZ jövőképe a következő, mondta Molnár, „azt szeretnénk, ha Óbecse község minél gyorsabban fejlődne, még az eddigiekhez képest is, s szeretnénk, hogy még több munkahely jöjjön létre, azért, hogy a polgáraink itt maradjanak és itt építsék jövőjüket“.
Az esetleges, választásokat követő koalíci(k)óról, Molnár kijelentette: „Valószínűsítem, hogy a választások után koalíciós vezetése lesz Óbecse községnek, de a konkrétumokról természetesen csak akkor tudunk majd nyilatkozni“.
A jelenlegi helyi hatalmat a SNS, a VMSZ és a POKS alkotják.
F.D.K.