Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Erre járva – Kövesd a pénz nyomát!

Erre járva – Kövesd a pénz nyomát!trg_fontane

Március 15. előtt a sajtószabadságról

Tíz évvel Szlóbó megdöntése után is magyarázni kell a szabad sajtó, illetve a szabad média létének fontosságát… A kilencvenes években alig néhány újság, rádió és televízió volt ellenzéki a hatalommal szemben, törekedett az igazság megírására, közlésére. A kilencvenes évek végén, az akkori újvidéki Forum Holding (amely ma már nincs) nyomdájából került ki valamennyi szabad sajtótermék, amely létezett az országban – ott találtak menedéket. Ez volt a hőskor.
Akkoriban nem kellett magyarázni a szabad sajtó jelentőségét.
2000. október 5. után egy ideig úgy tűnt, hogy ez már nem téma – mindenki szabad, eltűnt a rezsimmédia. Új lapok, rádiók, tévék is létrejöttek, régiekből lettek újak. Az addiginál nagyobb számban jelent meg a magántulajdonban levő média, helyi szinten is.
A piacot elárasztotta a politikai bulvársajtó, a kereskedelmi média, a soviniszta lapok, műsorok. Hamarosan nyilvánvalóvá  vált, hogy a mennyiség nem jelent mindig minőséget is.   
Az lett a kérdés, hogy ki hogyan áll a szakma szabályainak betartásával (elég sok ilyen szabály van). Hiszen valójában ez a választóvonal. Nem kell újabbnál újabb kifejezéseket kitalálni, mint például a független újságírás, majd utána éveken át azon vitázni, hogy létezik-e ilyesmi, mert van újságírás és van propaganda. Ilyen egyszerű.
A propaganda lehet gazdasági és politikai. A kettő általában kapcsolatban áll egymással. Mint ahogyan a médiára gyakorolt nyomás is lehet gazdasági és politikai…
Manapság a sajtót, az írottat és az elektromost egyaránt, legalább ugyanolyan mértékben befolyásolják, mint a szlóbói időkben.
Akkoriban egyértelmű volt, hogy ki a sajtószabadság ellensége, a fenyegetések, a pénzelvonások mind egy központból érkeztek. Az akkori ellenzéki politikusok és politikusocskák – ma a hatalom megszemélyesítői – bizony dörgölőztek a vadként űzött szabad sajtóhoz, hiszen csak ott jutottak szóhoz.
Ma a nyomásgyakorlásnak sokféle módja van. Megetették velünk a „privatizáció mindent megold” maszlagot, aminek következtében (állami kényszerre) rengeteg médium került kétes „üzletemberek” tulajdonába – újságírói egzisztenciák mentek tönkre, mert az új tulajdonost nem érdekelte a dolgozók sorsa, hanem csak az, hogy kivegye a pénzt. A másik változat az, hogy a magántulajdonos kizárólag reklámfelületként használja a műsort vagy az újság hasábjait.
Igaz, van egy harmadik változat is, amikor a magántulajdon, a privatizáció eredménye a médium szabadságának megőrzése, sőt megerősítése. Sajnos, kevés ilyen pozitív példa van (B92, Blic… és – olvasóként, újságíróként merem állítani, hogy ez a lap is, amelyet Ön most a kezében tart).
A gazdasági nyomás klasszikus eszköze a reklámbevétel megvonása. Horvátországban így ment tönkre az ottani újságírás egyik büszkesége, amely Tuđmant túlélte, de a „demokráciát” nem. A Feral Tribune nem kapott reklámot és szinte egyik napról a másikra kialudt. Hasonló sors fenyegeti az e-novine internetes portált, amelynek belgrádi a központja és azon ritka (mint a fehér holló) médiumok közé tartozik, amelyek bírálni merészelik a szerbiai hatalmat és ellenzéket egyaránt. A gazdasági nyomásgyakorlásnak persze politikai háttere van.
Gazdasági nyomásgyakorlás az is, amikor helyi médium nem kap támogatást attól a községtől, amellyel foglalkozik – vagy csak jelképes összeget. Aminek, természetesen, ismét politikai háttere van.
Nálunk ugyanis csak hozzá nem értő ember vagy szándékosan manipuláló mondhatja azt, hogy „éljen meg a sajtó maga a piacon”. Az embereknek nincs pénzük és a tájékozódást luxusként élik meg, annál is inkább, mert ott a nyolcvanegynéhány kábelcsatorna és ott az internet is. Az olvasási szokások nálunk nincsenek olyan szinten, mint másfelé. Végül, de nem utolsósorban, a helyi lapok, a helyi rádiók, tévék eleve rosszabb starthelyzetben vannak az országosoknál: kisebb a potenciális piac – emiatt kevesebb a reklám is. Vagyis, ha a hatalomnak nem tetszik, amit a „kicsik” írnak, mondanak, elzárják a csapot és már nem is folyik belőle a „nyugtalanító szöveg”.
Van klasszikus politikai nyomásgyakorlás is, amelynek a napokban vagyunk tanúi a Magyar Nemzeti Tanács jelenlegi napilapjának – az egykor tisztelt és tekintélyes Magyar Szónak az esetében.
Médiatanárként, újságíróként sok kollégától hallottam, sok helyen olvastam azt, hogy „Milošević idejében könnyebb volt” a sajtónak. Ellenség egy volt, az eszközök durvák, de kiszámíthatóak. Ma a sajtószabadságnak sok az ellensége és a módszerek is alattomosabbak.
Attól függetlenül, hogy az ilyen vélemények igazak-e vagy sem, egy dolog biztos: az olvasónak, nézőnek, hallgatónak meg kellene becsülnie azokat a médiumokat, amelyek nemcsak „szórakoztatnak”, nem agyat mosnak, hanem a valósággal foglalkoznak, azt vesézik ki, a problémákat feltárják – nem pedig politikusok és mágnások reklámfelületei.
Komoly újságíró-iskolákban, tanfolyamokon alapvetően két dolgot tanítanak. Az egyik: ha újságírás, akkor tényfeltáró, hiszen csak arról érdemes írni, amit valaki el akar takarni. A másik: kövesd a pénz (és a hatalom) nyomát!
Csak úgy, zárójelben, jegyzem meg, hogy az utóbbi azért is jó tanács, mert a mindenkori és minden szinten levő hatalom kizárólag az adófizetők pénzét költi – alapvető állampolgári tudnivaló, de nálunk még nem közismert.
Ön pedig, kedves Olvasó, Néző, Hallgató, válasszon, hiszen a kínálat még mindig változatos. Amíg egyszínűvé nem teszik…

Márton Attila

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *