Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Mérgezőiszap-baleset Magyarországon – Szerbiát nem fenyegeti veszély

Mérgezőiszap-baleset Magyarországon – Szerbiát nem fenyegeti veszélytrg_fontane

Egy ember meghalt, hárman eltűntek, 10 ember került kórházba, ebből kettő sérülései súlyosak az Ajka melletti iszapömlés következtében, a helyszínen több száz szakember dolgozik – közölte a magyarországi Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a katasztrófa első napján, október 4-én.

Sajnos, az adatok napról napra változnak. Az október 8-i mérleg a következő volt: nyolc halott, több mint 150 sérült.
A vörösiszappal elöntött Veszprém megyei falvak lakói közül sokan úgy gondolják, hogy lehetetlen felújítani házaikat, s a magyar miniszterelnök is hasonlóan vélekedett.
A szennyezés a Rába után a Dunát is elérte, de a hígulás mellett olyan mértékben tudták csökkenteni lúgos hatását, hogy remélhetőleg nem okoz további károkat.
A vörösiszap-katasztrófát okozó vállalatot (Mal Zrt) állami irányítás és állami vagyonzár alá kell vonni, jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Szerbiát, a legutóbbi hírek szerint, nem fenyegeti katasztrófa. A Duna szerbiai szakaszán a meteorológiai szolgálat október 11-ei mérései szerint a Duna nehézfém-tartalma nem haladta meg a megengedett határmértéket, közölte a szerbiai környezetvédelmi minisztérium. A szerbiai szakaszon végzett minőségvizsgálat megállapította, hogy a víz PH-értéke és a fémkoncentráció mértéke ugyanolyan, mint a devecseri vörösiszapömlés előtt volt.
Amennyiben a vízminőség ellenőrzése során szennyeződést észlelnek, azonnal tájékoztatni fogják róla a közvéleményt, közölte a minisztérium.
A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet adatai szerint a Duna kémhatása Bezdánnál október 11-én 8,3, Újvidéknél pedig 8,1 volt. A 7-es pH értéknél semleges a víz kémhatása, a 6,5 és 8,5 közötti pH pedig normálisnak tekinthető.
A magyarországi ökológiai katasztrófa minden bizonnyal megelőzhető lett volna, állítja a Természetvédelmi Világalap (WWF). A WWF közleménye szerint a mérgezőiszap-baleset már régóta készülődött, és megelőzhető lett volna. Eszerint egy júniusban készült légi fotón jól látható, hogy az ajkai iszaptározó falai már három hónappal a környezeti katasztrófa bekövetkezte előtt is rossz állapotban voltak és szivárogtak. „A mérgezőiszap-katasztrófát és annak nyomán a környező folyók – köztük a Duna – szennyezését meg lehetett volna akadályozni“, áll a WWF közleményében.

B.M. (Hírforrás: MTI, Tanjug)

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *