Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Prosperitati Alapítvány – Lezárult a harmadik pályázati kör

Prosperitati Alapítvány – Lezárult a harmadik pályázati körtrg_fontane

A Prosperitati Alapítvány a tavalyi év végén jelentette meg a 2016. évi harmadik körben kiírt pályázatait, amelyekre december 15-től lehetett jelentkezni az alapítvány online pályázati rendszerében történt regisztráció és az azt követően elérhetővé váló űrlap kitöltésével.

Az alapítvány vezetői szerint a mezőgazdasági termékek jobb értékesítési feltételeinek megteremtése a célja a harmadik pályázati körben megjelent kiírásoknak.
Az érdeklődők két hitelkonstrukciós pályázaton vehetnek részt, amelyeken elsősorban a nagy-, illetve közepes vállalkozásokat támogatják annak érdekében, hogy korrekt felvásárlói erőt tudjanak biztosítani a termelők számára. Az egyik a kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztések kombinált támogatása, azaz vissza nem térítendő támogatás folyósítása kamattámogatott hitel felvételének és integráció szervezési feladatok vállalásával, amely keretösszege 800 millió dinár.

Használt gépeket is lehet vásárolni

A Prosperitati Alapítvány módosította szabályzatát, újabb lehetőségeket nyújtva a pályázó vállalkozóknak, mezőgazdasági termelőknek és mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalatoknak. A módosítás értelmében lehetséges használt tehergépkocsi és haszongépjármű vásárlása, 20 000 euróig lehet 50 lóerőnél erősebb mezőgépeket vásárolni, de a kis hűtőházak építése esetén is csökkentette az alapítvány a kötelezettségeket.

A másik pályázat a kiemelt jelentőségű, nagyléptékű gazdasági fejlesztések kombinált támogatása, azaz vissza nem térítendő támogatás folyósítása kamattámogatott hitelfelvétel vállalásával, ennek keretösszege egymilliárd dinár.
Az alapítvány emellett három kisösszegű támogatási pályázatot is kiírt, itt megismétlődik a két legsikeresebb gépvásárlási pályázat, de többéves ültetvények telepítésére és fejlesztésére is lehet pályázni.

Sikeres pályázók Óbecséről is

A Prosperitati összegzése szerint 2016-ban Vajdaság 45 helyi önkormányzata közül 38 területén voltak sikeres pályázók. Olyan önkormányzatokban nem volt sikeres pályázó, amelyekben már nincsen magyar közösség vagy magyar vállalkozói, esetleg földműveléssel foglalkozó réteg. Ilyen települések például Mitrovica, Ópáva (Opovo), Ópazova (Stara Pazova), Karlóca. Olyan községekben mint Titel, Ürög, Ruma, Palánka, Kúla, Antalfalva (Kovačica), Apatin, Hódság, Fehértemplom, Inđija, Belcsény (Beočin), Bács voltak sikeres pályázók.
A szórvány térségben fekvő községekbe megközelítőleg 800 sikeres pályázat – 500 millió dinár – került. Ez nagyjából a kiosztott összeg 25 százaléka, miközben a szóban forgó térségben a magyar közösség 15 százaléka él. Számbelileg Magyarkanizsa, Szabadka, Zenta, Topolya, Óbecse, Ada és Zombor helyi önkormányzatok vezetnek a sikeres pályázatok tekintetében.

A testület vissza nem térítendő támogatást folyósít vajdasági egyéni vállalkozók, mikro- és kisvállalkozások számára műszaki felszereltségi szintjük és termelési kapacitásaik növelése, illetve a meglévő kapacitások jobb kihasználása céljából. A pályázat keretösszege 100 millió dinár. Mezőgazdasági gépek és kapcsolható eszközök beszerzésére 150 millió dinárt láttak elő, míg többéves ültetvények telepítésére, illetve meglévő ültetvények korszerűsítésére 30 millió dinárt szánnak.
Mindegyik pályázatra január végéig lehetett benyújtani a projekteket.

Erer

 

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *