trg_fontaneCivil bátorság (kurázsi) és polgári felelősségtudat, a törvények tisztelete, de másokkal való szolidaritás is – talán ez az, ami polgárrá teszi az embert „Becsén nincs semmi, itt nincs élet!” – hallottam már többször is, itteni magyaroktól, szerbektől egyaránt. Az idősebb panaszkodók korrupt, tehetetlen, prepotens helyi funkcikról beszélnek, meg a tragikus magánosításokról. A fiatalok pedig általában nem foglalkoznak a felelősség kérdésével – vagy azon vannak, hogy elmenjenek máshova, vagy azon, hogy találjanak valamilyen kapcsolatot és azáltal munkához jussanak, vagy a családjuknak van földje és bíznak abban, hogy abból valahogy meg lehet majd élni.
Az előbbi sorok természetesen nem tudományos megalapozottságú közvélemény-kutatás összefoglalóját képezik. Csak azt írtam le, amit 7-8 év alatt hallottam emberektől, erre járván.
Panasz, esetleg beletörődés, vagy menekvési vágy… De mit is tehet az egyszerű ember, na meg főleg, ha fiatal, egy ilyen országban, egy ilyen községben? Mondjuk, beléphet egy pártba (vagy egymásután többe, hogy kiderüljön melyikből több a haszon) és ott igyekszik felkúszni a szamárlétrán, hisz annyi példa van körülötte, hogy pártok által uralt társadalmunkban boldogulni csak így lehet (kivéve, ha vagyont örökölt). De mit kezdjen, akinek ehhez nincs „affinitása”?
Van, ahol lázadnak. Újvidéken a héten vonultak fel sokan, hogy tiltakozzanak a Város barbárosodása ellen. Nemrég egy motoros a zebrán elütött egy tizenévest, aki szörnyethalt. Az internetes közösségi oldalak egyikén néhányan összefogtak, tüntetve az ellen, hogy a modern, pénzes, nagylóerejű barbároknak mindent szabad. Korábban az ellen tiltakoztak sokan – biciklikkel a központban –, hogy több ezer dináros büntetésekkel sújtják azokat, akik a központi sétálóövezeten átkerékpároznak, miközben a rendőrség elnéző a pökhendi autósokkal, motorosokkal szemben, a bíróságok alacsony büntetéseket szabnak ki a „nagykutyák” dorbézoló és közveszélyes csemetéire…
Olvasom, hogy Óbecsén is az interneten hajtanak ki a polgári elégedetlenség csírái…
Kragujevacban gimnazisták készítettek kisfilmet (mobiltelefonnal felvett képanyagból) arról, hogy mi az, ami városukból hiányzik. Sőt, el is játszották, hogy mit jelent számukra az, hogy nincsenek teniszpályák, nincs mozi és koncertterem, fedett uszoda, biztonságos ház, sőt az egyik egyetemi karnak nincs épülete sem – de a várost irányító pártoknak arra bizony volt eszük, sőt pénzük is (nem pártpénz az, hanem az adófizetőké), hogy felállítsanak egy óriási, 18 méteres keresztet a város szélén. (www.youtube.com/watch?v=za41PfNj4wE)
Nem is csak egy sima keresztről van szó, inkább nemzeti jelképről, hiszen rajta a négy csiholó, avagy „C” betű. Ettől lett a tiltakozásuk még merészebb, hiszen nemcsak a magukat nagy politikusoknak tartó helyi funkcikkal húztak ujjat, hanem a mindent átitató egyház-nacionalizmus-hatalom, cseppet sem szent, „háromsággal”.
Mi mindennek az értelme, kérdezik talán a nihilisták? Változik-e az ilyen megmozdulások hatására bármi is? Ha más nem is, akkor talán az embernek a magáról alkotott képe. Aki lázad, de legalább kimondja, hogy mi nem tetszik neki és ezt másokkal együtt mondja ki, az egyrészt bizonyítja, hogy nem idióta (a szónak azon eredeti, ógörög jelentésében, amikor az idióta a politikával nem foglalkozókat jelentette), másrészt több az esélye arra, hogy változtasson a dolgok menetén, mintha otthon búslakodna vagy belenyugodna a dolgok menetébe.
Úgy két évtizede divatos használni a „polgár” szót. Valaha mindannyian elvtársak voltunk, mostanában mindannyian urak és polgárok. Biztos? Állampolgári értelemben igen. Ám polgárnak lenni többet jelent egy okmánynál, amelyért sorban kell állni az anyakönyvvezetői hivatalban.
Civil bátorság (kurázsi) és polgári felelősségtudat, a törvények tisztelete, de másokkal való szolidaritás is – talán ez az, ami polgárrá teszi az embert. Valahol olvastam, hogy Hegel a civil társadalomról azt mondta, hogy abban „a szabad akaratú egyén nekiláthat akarata és személyes autonómiája kiépítéséhez”. A Wikipédián szerepel a meghatározás, mely szerint „a civil társadalom az állam és a piac intézményeinek háttérstruktúráin túl működő társadalom alapjait képező önkéntes szociális és polgári szervezetek és intézmények összességéből áll”.
A civil szervezkedés elsősorban nem azt jelenti tehát, hogy külföldi segélyek lecsapolásáért létrehoznak „civil szervezeteket”, és még kevésbé jelenti azt, hogy politikai pártok ernyője alatt létrejönnek civilnek nevezett szervezetek. Értelmezésem szerint civil szervezkedés minden olyan, amely szolidaritásra épül és/vagy valamilyen értékek védelme köré csoportosul – önkéntes alapon, az államtól, hatalomtól és pártoktól függetlenül. Vagyis, ha tudatukra adjuk a rólunk döntőknek, velünk manipulálóknak, hogy nem vagyunk birkák.
Márton Attila
