Podržite Bečejski mozaik

Dostupan za sve, finansiran od strane čitalaca

Arhiva |

Impresum |

Kontakt |

Pretražite

Logo Becejski

Ülésezett a képviselő-testület: A kassza csupán 54 százalékban töltődik

Ülésezett a képviselő-testület: A kassza csupán 54 százalékban töltődiktrg_fontane

A községi képviselő-testület november 24-én megtartott 30. ülésén a tanácsnokok elfogadták a községi költségvetés végrehajtásáról szóló kilenchavi jelentést – január elsejétől szeptember végéig –, majd harmadszor is módosították az idei községi költségvetést. A helyi képviselők döntöttek a kéményseprő-szolgáltatásról, határozatot hoztak a község területére vonatkozó vagyonadóról, a központban levő műemlék áthelyezéséről, elfogadták a temetőkről és temetkezésről szóló határozat módosítását, az Építésügyi Igazgatóság, a Komunalac, a Vodokanal, a Toplana és a Városi Múzeum tavalyi munkabeszámolóit, valamint a Labud Pejović Iskoláskor Előtti Intézmény alapszabályának módosítását is.

Idén immár harmadszor módosították a községi költségvetést. A legutóbbi módosítás szerint a községi büdzsé bevétele várhatólag
1 412 676 000 dinár lesz, míg a módosítás előtt ez az összeg 1 386 517 000 dinárt tett ki.
A községi költségvetés első kilenc hónapjának végrehajtásáról szóló beszámolóban az áll, hogy szeptember 30-ig a jövedelmek összesen 636 064 389 dinárt tettek ki, míg a kiadások összege 586 889 099 dinár. Eszerint a költségvetési többlet 64 300 513 dinár.
A 2014-es évre betervezett bevételek 1 164 349 000 dinárt tettek ki. Januártól szeptember végéig a tervezet összegből 636 064 389 dinár folyt be, ami annyit jelent, hogy a községi kassza csak 54,63 százalékban töltődik.
Ami a tervezett kiadásokat illeti, az adott időszakra 1 329 857 000 dinárt terveztek, de a terv 44,13 százalékban valósult meg, 586 889 099 dinár értében.
„Ezek az eszközök a községi képviselő-testület, mint a jogalkotó szerv működésére, a községi elnök, mint végrehajtó szerv munkájára, a községi közigazgatás működésére, valamint a községi költségvetés használóinak kiadásaira lett elkötve. Ide értjük az alapfokú és középfokú oktatási intézmények kiadásait, a kultúr-intézményeink és a testnevelés, valamint a Sportszövetség munkájának pénzelését, a Szociális Központ, az egyéb szociális védelem és a gyermekek szociális ellátásának kifizetését, a helyi közösségek, a közösségfejlesztés, illetve a többi költségvetési felhasználót a környezetvédelem, a turizmus és az egészségügyi ellátás területén”.
A munkavállalók jövedelme
198 454 238 dinárt, vagyis a tervezett költségek 66,62 százalékát érte el.
A polgármester, illetve a Községi Tanács költségei a kilenc hónap alatt 32,9 millió dinárt tettek ki. Ez az összeg az egész évre előlátott pénz 72,6 százaléka.
A községi közigazgatás és az általános közszolgáltatások januártól szeptember végéig 98,9 millió dinárba kerültek (65,4 százalék).
Az alapfokú oktatásra 45,8 millió dinár lett kifizetve (55,9%), míg a középfokú oktatásra 24,5 millió dinárt biztosítottak (66,6%). Kultúrára 37,5 millió (70,3%), míg testnevelésre 25,7 millió dinár lett elkülönítve (80,4%). A Sportszövetségnek, a sportegyesületek támogatásával együtt, 6,4 millió dinár lett biztosítva (85,5%).
Szociális védelemre 22,7 millió dinárt költöttek (82,5 százalék), míg a szociális gyermekvédelemre 77,6 millió dinárt fizettek ki (76,4 százalék). A helyi közösségeknek 11 millió dinár lett kifizetve (60,2%).
Közösségfejlesztésbe 59,8 millió dinárt „tettek“ (45 százalék) – ez a pénz Építésügyi Igazgatóság Közvállalatot illette. A mezőgazdasági költségek 17,4 millió dinárt tettek ki (99,5 százalék), hulladékgazdálkodásra (Komunalac Közvállalat) 21,8 milliót (71,3 százalék), környezetvédelemre pedig 757 527 dinárt költöttek (58,2 százalék). Közösségfejlesztésre, projektekre és ösztöndíjakra 57,5 millió dinár lett biztosítva (13,4 százalék).
Az általános közszolgáltatásokra, amelyek a büdzsében más helyen nincsenek előlátva – kölcsönök, kamatok – 24,8 millió dinár lett elkülönítve (62,1 százalék). A műsorszolgáltatási és kiadói költségek 720 000 dinárt (36 százalék) tettek ki.
Környezetvédelemre 1,4 millió dinárt biztosítottak. Ez főként a szúnyogok és a parlagfű elleni védekezés elleni kezeléseket fedezte. Ez az összeg csak a tervezett kiadás 1,9 százaléka, hiszen mintegy 74 millió dinárt terveztek erre az évre.
Civil szervezetekre 2,3 millió dinárt különítettek el (73%), turizmusra 3,1 milliót költöttek (69,2%), az egészségügy számára 11,4 millió dinárt biztosítottak (82 %), míg az ombudsman „költsége” 1,2 millió dinár volt (65,3%) az első kilenc hónapban.
Látván a kiadásokat az év első kilenc hónapjában, a költségvetés idei megvalósítása 586 800 000 dinár, azaz 44,1 százaléka a teljes évre tervezett kiadásoknak, amelyek a költségvetés harmadik módosításét megelőzően 1 329 857 000 dinárt tettek ki.

B.M.

Ostavite odgovor

Vaša adresa e-pošte neće biti objavljena. Neophodna polja su označena *