Óbecse
Drámatábor gyerekeknek: Szóval, rímmel, színházzal
Július 17-e és 21-e között immár ötödik alkalommal szervezik meg a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben a Szóval, rímmel, színházzal drámatábort. A foglalkozásokat Rókus Zoltán, Budinčević Krisztián és Magyar Zsófia színművészek, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának tagjai tartják.
Szivárvány festőcsoport: A kiállítás még megtekinthető
A Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör Szivárvány festőcsoportjának hagyományos évi kiállítását június 12-én nyitották meg a Városi Színház Kör Galériájában, s tárlat a hónap végéig tekinthető meg. A csoport huszonhat tagja 53 festményt állított ki.
Tiszamente vállalat: Üveggyűjtés a községben
A Tiszamente Óbecse Kommunális Szolgáltató Kft. partnerével, az Ekostar Pak csomagolási hulladékkezelővel üveggyűjtési akciót szervez. Az óbecsei lakosok két helyen adhatják át az üvegeket:
A Prosperitati 1 millió euróval támogatta: Még nem fejeződött be a hotelépítés
A Hotel Experience (Tapasztalat) alapkövét 2021 márciusában tették le, s 2022 végéig a valamikor Jódfürdő közelében, a Zmaj Jovina utca 85-ös szám alatt be kellett volna fejezni a négycsillagos szálloda kiépítését.